Hatalmas népszerűségnek örvend az Országos Kéktúra

Hatalmas népszerűségnek örvend az Országos Kéktúra

Több, mint húszezren vágtak neki az Országos Kéktúrának, míg a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra ösvényein háromezer-kétszázan, az Alföldi Kéktúra vonalain pedig mintegy kétezren indultak útnak tavaly.

Mindhárom kéktúrarész esetében ez rekordnak számít, az Országos Kéktúrán 168 százalékos emelkedést jelent 2019-hez képest – árulta el a  Magyar Természetjáró Szövetség.

Összességében az országban már 150000 felett van azok száma, akik a kék sávval jelzett túraútvonalat a kéktúra igazolófüzetet használva járják.

A kéktúrák 2020-as teljesítői is magas számot mutatnak: az 1171,8 km hosszú Országos Kéktúrát 387 túrázó teljesítette, az 541 km-es Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát 136-an, míg 869 km hosszú az Alföldi Kéktúrát 89-en járták végig. A 2020-as igazolt teljesítéssel rendelkező túrázók összességében 604 ezer kilométert gyalogoltak Magyarországon.

A koronavírus miatti bezártság-érzet a hazai lakosság kirándulási vágyát és természeti látnivalók iránti érdeklődését sokszorosára növelte, természetjáró célpontok látogatottsága ugrásszerűen emelkedett, több közülük már-már zsúfolt úti céllá vált. Ugyanakkor olyanok is útnak indultak, akik a járvány előtt ritkán tették ezt.

A legkedveltebb turista útvonal továbbra is az Országos Kéktúra, melynek karbantartója és üzemeltetője a Magyar Természetjáró Szövetség.



Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: femina.hu

Kapcsolódó

Elmaradt a Balaton-átúszás, most hétvégén pótolhatják

Az új időpont valószínűleg szombaton lesz, de a döntést csütörtökön hozzák meg a szervezők. - - A hétv
Elolvasom

A júliusi estéken az Érseki Palota különleges kertjét is felfedezhetik a veszprémi várnegyedbe látogatók

Különleges nyári programokkal várja a látogatókat a veszprémi várnegyed: a vezetett vársétákon a több száz
Elolvasom

Ágyi poloskák miatt kellett átszervezni a veszprémi kórház szülészetének működését

Ágyi poloskák miatt volt szükség átszervezésre a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházban; a rovarok a
Elolvasom