Hetvenezren voltak a Strand Fesztiválon

Hetvenezren látogattak el a vasárnap hajnalban véget ért 11. Strand Fesztiválra Zamárdiba. A szervezők közleménye szerint a nyár utolsó hetében ez volt a legnagyobb turisztikai esemény a régióban.

Mint írták, a csütörtöki teltházas napon a MOL nagyszínpadán lépett fel Azahriah, Krúbi és Dzsúdló, pénteken a Carson Coma, a Halott Pénz, a zárónapon pedig a Bagossy Brothers Company és Majka. Egy nyitott sátorban berendezett másik nagyszínpadon az Irie Maffia, Beton.Hofi, a Blahalouisiana, a hiperkarma, a Wellhello, a Margaret Island, a ValMar és a Purple Disco Machine adott koncertet.

Az idei háromnapos rendezvényen a cirkusz világa is komoly szerepet kapott: a koncertek között a Fővárosi Nagycirkusz produkciói egészítették ki a zenei kínálatot a színpadokon, míg a fesztivál területén a Karzat Színház, a Vándorvurstli és számos zsonglőriskola várta a vendégeket.

A Borsodi színpad cirkuszi sátrában adott műsort a Bohemian Betyars, a Rippel Brothers Academy légtornászával kiegészülő Analog Balaton, valamint az Esti Kornél és a Cloud9+. A Strandon épült fel a Magyar Honvédség közreműködésével működő 25 méter magas torony, a Strand Csúszda, ahonnan egy 200 méteres pályán lehetett végigcsúszni a közönség feje felett. Idén a fesztivál egyik színfoltja a több kisebb konténergalériából felépülő ArtPart volt, ahol a fesztiválozók nemcsak kortárs képzőművészeti alkotásokat nézhettek meg, hanem személyesen is találkozhattak a művészekkel és közös alkotásra is volt lehetőség.

Ebben az évben a Strand csatlakozott az UNICEF programjához a Halott Pénz, T. Danny, a Bagossy Brothers Company, Columbo és Lil Frakk mellett. A program célja, hogy felhívja a figyelmet az iskolai bántalmazás, a “bullying” jelenségének fontosságára és súlyosságára. A MOL Új Európa Alapítvány Civil Parton pedig a Piros Orr alapítvány bohócdoktorai hangolták jókedvre a fesztiválozókat, akik támogathatták őket termékeik megvásárlásával.

A Strand Fesztivált 2024-ban augusztus 22-24-e között rendezik meg, a belépőjegyek értékesítését idén szeptemberben kezdik meg.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Óvjuk együtt a Balatont: a Magyar Vitorlás Szövetség felhívása a tó tiszta vizéért

A Magyar Vitorlás Szövetség a hazai vitorlás társadalom képviseletében elkötelezett a Balaton természeti ér
Elolvasom

A STRAND Fesztivál szervezői szerint róluk szól 2026 – bemutatkozik az idei STRAND FAN négyese

A tavalyi siker után 2026-ban is folytatódik a STRAND Fesztivál saját tehetségmutató kezdeményezése, a STRA
Elolvasom

Zalaszentgróton új víznyerő kutat indítottak be

Zalaszentgróton és térségében rendeződni látszik a több mint egy hónapja érvényes másodfokú vízkorlátozás,
Elolvasom