Holnap kezdődik az Örvényesvölgy Fesztivál Zalacsányban

Matteo Bocelli, Steffen Morrison, Giacomo Turra, valamint Morris Madrone is fellép idén az Örvényesvölgy Fesztiválon, amely pénteken kezdődik Zalacsányban – tájékoztatta a fesztiváligazgató az MTI-t.

Badacsonyi Tamás közleménye szerint Matteo Bocelli a zalai dombok között adja szombaton élete első magyarországi koncertjét, mégpedig az európai turné többi állomásához képest nagyobb kísérettel, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

A szombathelyi zenekar Pejtsik Péter vezetésével, különleges hangszerelésekkel már készül a közös koncertre. A világsztár és a magyar zenészek Zalában találkoznak majd először, ám lehetőségük lesz, hogy órákig próbáljanak közösen a fellépés előtt.

A nemzetközi sztárok sorát erősíti még a soulénekes Steffen Morrison, a gitárvirtuóz Giacomo Turra, valamint a néhány éve a magyar sikerlistákat is vezető Morris Madrone, aki Los Angelesből érkezik Zalacsányba. Az amerikai énekes a fellépés előtt zenekarával bejárja a Balaton-partot is.

Ahogy a fellépők sora, úgy a közönség is egyre nemzetközibb Zalacsányban: idén már Chiléből, Ausztráliából, az Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Spanyolországból, valamint Ausztriából és Szlovákiából is vonz vendégeket a különleges zenei felhozatal.

A programok idén három színpadon és három további helyszínen zajlanak, a zenei koncertek mellett pedig kiemelt figyelmet kapnak a családi programok, az irodalmi-kulturális kikapcsolódási lehetőségek, illetve több neves környékbeli étterem és borász is bemutatkozik a háromnapos rendezvényen.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Újabb drogkereskedőt fogtak a somogyi rendőrök

Futárszolgálat kézbesítette az internetről rendelt csomagot a díler házához - számolt be a police.hu. - -
Elolvasom

Lélegzetelállító négyévszakos videóval mutatkozik be Gyenesdiás

Különleges imázsvideóval hívja fel magára a figyelmet Gyenesdiás, amely látványos képsorokon keresztül muta
Elolvasom

Szallas.hu: tavasszal Budapest, nyáron Siófok a legnépszerűbb hazai úti cél

A tavaszi időszakban Budapest volt a legnépszerűbb belföldi úti cél, míg a nyári előfoglalások alapján Sióf
Elolvasom