Holnap veszi kezdetét a Tour de Hongrie

Holnap veszi kezdetét a Tour de Hongrie

Május 12-én, vagyis holnap rajtol el a Tour de Hongrie, Magyarország legnagyobb szabású kerékpáros versenye. A táv 792 kilométert ölel fel és többségében közutakon halad Kékestető érintésével a Hősök teréig. Az útvonalon a közlekedés egyéb résztvevői ideiglenes forgalomkorlátozásra számíthatnak, amelyek felől a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál lehet érdeklődni.

.

A kerékpáros versenyen az idei távot a nemzetközi mezőny öt nap alatt, május 12. szerda és május 16. vasárnap között teszi meg. A verseny során a kerékpárosok szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat. A nemzetközi verseny május 12-én Siófok és Kaposvár között kezdődik, majd 13-án Balatonfüred és Nagykanizsa, 14-én Veszprém és Tata, 15-én Balassagyarmat és Kékestető között folytatódik, végül május 16-án, Budapesten a Hősök terén zárul. A pontos útvonal a következő linken érhető el: https://www.tourdehongrie.hu/terkep . Az érintett településeken az áthaladás tervezett időpontjairól a www.tourdehongrie.hu oldal „Etapok” menüpontja alatt tájékozódhatnak az érdeklődők.

A verseny ideje alatt rendőrségi forgalomirányítás mellett, dinamikus, ideiglenes, teljes pályazárral járó mozgó forgalomkorlátozással számolhatnak az érintett szakaszokon a közlekedők. A kiemelt helyszíneken a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei is segítik majd a terelések kiépítését és a verseny biztonságos lebonyolítását. A társaság szakemberei a szervezőkkel közösen a tervezett útvonalakat többször is bejárták, a szükséges javítási, üzemeltetési és karbantartási munkákat a versenyhez igazítva, ahhoz ütemezve végezték el.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a Tour de Hongrie versenyszakaszait érintően még indulás előtt tájékozódjanak az ideiglenes korlátozásokhoz kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon.



Kapcsolódó

RESTART a természetvédelemben – Kisapátiban találkoznak a hazai zöldek

2026. július 3–5. között a Tapolca-közeli Szent György-hegy ad otthont a „RESTART a természetvédelemben” cí
Elolvasom

Teljes a 2026-os KeszthelyFest programja

Július első hétvégéjén ismét megrendezésre kerül a Balaton legszínesebb, ingyenes zenei fesztiválja és újra
Elolvasom

Fejbe lőtt holttestet találtak a Balatonban

A rendőrség hétvégi tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet. - - Sajtóhírek szerint Balatonszepezd é
Elolvasom