Idén is felállítják a Balaton karácsonyfáját Szigligeten, de az újévi csobbanásnak annyi

Sajnos ezúttal is elmarad a hagyományos, újévi csobbanás Szigligeten, de a Balaton karácsonyfáját beviszik a vízbe szenteste a tradíció keretein belül.

Egészen eddig reménykedtek, hátha lehetőség adódik 2022-t egy csobbanással köszönteni, de le kell mondaniuk a rendezvényről – írja a 24.hu.

Felelős szervezőként egy ilyen súlyos járványügyi helyzetben nem képezhetünk fertőzési gócot azzal, hogy több ezer embert összezsúfolunk a szigligeti strandra. Sajnos nem vicc a Covid, az egészségetek pedig többet ér mindennél. Nagyon sajog a szívünk, hogy ismét elmarad a csobbanás, de jelenleg nem lehetett másként dönteni

– írták a Facebook oldalukon.

Döntésük előtt a támogatókkal is egyeztettek, akik hasonló véleményen voltak. A Balaton feldíszített karácsonyfáját ugyanakkor felállítják.

Mindenesetre december 24-én bevisszük a fát a vízbe, és január elsején ki is hozzuk majd onnan

– fogalmaztak jó egészséget kívánva és bízva a 2023. január elsejei folytatásban.


Forrás: 24.hu

Kapcsolódó

Véletlenből művészetet – Idén is nagy siker volt a szóládi BAR

Egy művész számára a jól megválasztott rezidencia program akár további lökést is adhat a karrierjében, felt
Elolvasom

Megindult a lehalászás az őszi balatoni haltelepítésekhez

A folyamat és az azt követő haltelepítések még két és fél hónapig tartanak - számolt be a hirbalaton.hu. -
Elolvasom

Ámokfutót kapcsoltak se Siófokon

A férfi ignorálta a rendőrök fény és hangjelzéseit. - - A körzeti megbízottak szeptember 22-én 22 óra
Elolvasom