Idén is meghirdetik a Némafilmhez filmzenét! pályázatot – A Balaton is főszerepet kap

Idén is meghirdeti Némafilmhez filmzenét! című pályázatát a Művészetek Völgye és a Nemzeti Filmintézet. A pályázatra, amelyen régi magyar némafilmekhez kell kísérőzenét alkotni, most először külföldi zeneszerzők is jelentkezhetnek.

A szervezők szerdai közleménye szerint a Némafilmhez filmzenét! azt a hangulatot idézi meg, amikor a mozikban a filmvetítést még élő zene kísérte.

A pályázatra az alkotók két magyar némafilm három-négy perces részleteihez írt zeneművel jelentkezhetnek. A zenének a cselekményt szorosan követnie kell, azt aláfestve, hangsúlyozva. A szakmai zsűri a filmrészletre írt zenéket bírálja el és filmenként két, összesen négy alkotást juttat tovább a döntőbe.

A kiválasztott zeneszerzők lehetőséget kapnak arra, hogy a teljes film zenéjét megalkossák és filmvetítéssel egybekötve, élőben mutassák be művüket a 32. Művészetek Völgyében július 21. és 30. között.

A Veszprém Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program által támogatott Művészetek Völgye idén kibővíti a pályázók körét az EU tagállamok zeneszerzőire, így az EU teljes területéről várnak pályázatokat.

A fellépési lehetőségen túl az első két helyezett pénzjutalmat kap, továbbá a legjobbnak ítélt alkotás szerzőjétől a Nemzeti Filmintézet megvásárolja a mű jogát és az általa megírt zenével kerül fel a film a Filmio felületére.

A két kiválasztott némafilmrészlet a Dódi karrierje (1914) és a Mackó úr kalandjai (1921) című, százévesnél is öregebb két bohózatból származik, amelyekben szerepet kap a Balaton is.

A pályamunkákat négyfős szakértő zsűri bírálja el: Kurutz Márton, a Nemzeti Filmintézet gyűjteményi és kutatási menedzsere, Pacsay Attila zeneszerző, Sárik Péter zongoraművész és Zsoldos Dávid, a Papageno alapítója.

A pályázati felhívás elérhető a Művészetek Völgye honlapjáról. A pályaműveket április 10-ig várják.



Forrás: MTI

Kapcsolódó

Sűrű hétvége vár a Kabóca Bábszínházra

A Kabóca Bábszínház különleges programsorozattal készül a Gyerekszínházi és a Bábszínházi Világnap alkalmáb
Elolvasom

A márciusi Gasztroheggyel beköszönt a tavasz

2024-ben minden eddiginél több helyszínnel és kerékpáros ajánlatokkal, a BalatonBike365-el együttműködve in
Elolvasom

Badacsony ismét a New Yorkba látogat

Folytatva az elmúlt évek hagyományát 2025. április 5-én ismét Budapestre, a patinás New York Palota Róma te
Elolvasom