Időjárás a Balatonon – December 13-15.

Időjárás a Balatonon – December 13-15.
Pénteken erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Reggel és estétől többfelé lehet újabb eső, záporeső, de napközben átmeneti szünet lesz a csapadékban. Estig a déli, estétől az északnyugati szél erősödhet meg. 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.
Szombaton a nap első felében sokfelé lesz eső, zápor, majd délután csökken a felhőzet, rövid időre a nap is kisüt. Délelőtt az ÉNy-i, délutántól a DNy-i szél lesz élénk. 5 és 10 fok közötti értékeket mérhetünk.
Vasárnap változóan felhős időre van kilátás, többórás napsütéssel. 9 fok körül alakulhat a csúcsérték – jelentős enyhülés valószínű. A déli szél gyakran lesz erős.

 (Forrás: koponyeg.hu)

Kapcsolódó

Több tízmilliós károk keletkeztek a vihar miatt a Kékszalagra készülő mezőnyben

Sok hajó nem tud rajthoz álllni a sajnálatos történések miatt. - - Holnap rajtol a Balaton legnagyobb
Elolvasom

Új szabály lépett életbe a Balatonon, ezzel nem árt, ha tisztában van

A horgászokra augusztus végéig vonatkoznak a frissen érvénybe lépett szabályok. - - Július-augusztus h
Elolvasom

Új projekt indul a Kis-Balaton vadmacskáinak védelmében

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és az MBH Bank összefogásával egy új program valósul meg, mely
Elolvasom