Időjárás a Balatonon – December 6-8.

Időjárás a Balatonon – December 6-8.
Pénteken néhol még fagypont alatt maradhatnak a maximumok, hétvégére azonban enyhülés érkezik.

Szombaton ugyan többfelé borult, tartósan párás, ködös időre van kilátás, de helyenként napos időszakok is lehetnek. Enyhül az idő, mindenütt fagypont feletti maximumokat mérhetünk, sőt, a déli tájakon a legmelegebb órákban akár 8-10 fokot is mutathatnak a hőmérők.

Vasárnap még néhol ködös lehet a hajnal, kemény fagyra azonban már nem kell készülni. Több napsütés a nap első felében valószínű, majd északnyugat felől megnövekszik a felhőzet. A nyugatias szél helyenként megélénkül. Kora délután 3-10 fokig melegszik a levegő.

 (Forrás: idokep.hu)

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ágoston-Madách kastély, Balatonboglár

A déli part megdöbbentően gazdag kastélyállományát gyarapítja az a szőlőskislaki kúria is, melynek lakói kö
Elolvasom

Tömeges halpusztulás a Balatonon – ez állhat a jelenség hátterében

Fél tonna süllőtetemet szedtek ki a tó partjain mindössze négy nap leforgása alatt. - - Március 11-én
Elolvasom

Új olajmezőt talált a Mol Somogyban

A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófú
Elolvasom