Ismét a BAHART flottájában a 111 éves Jókai hajó

Ismét a BAHART flottájában a 111 éves Jókai hajó

A sokat látott hajó 2003-tól közlekedik újra a Balatonon.

Visszanyerte eredeti színvilágát és külsőre is az egységes nosztalgiahajó-flotta tagja lett a Jókai. A 2023. végén újra a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) tulajdonába került hajóval a nagyközönség május elsején − a korábbi évekhez hasonlóan − Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel majd – áll a hajózási társaság közleményében.

A 32 méter hosszú, 5 méter széles Jókai az ötödik balatoni gőzhajó volt. Budapesten, az Óbudai Hajógyárban készült, innen alkatrészenként szállították Siófokra, ahol összeszerelték, majd 1913. júniusában vízre bocsátották. Kalandos történelmét követően, a 85 utas befogadására alkalmas hajót 2023. végén vásárolta „vissza” a Balatoni Hajózási Zrt. A hajózási szezonra felkészítő munkálatok 2024. elején kezdődhettek meg; ezek során javították a villamos hálózatát és új festést is kapott a Jókai.

A felkészítési és felújítási munkálatokat követően május 1-jén mutatkozik be újra a nagyközönségnek. Az érdeklődők a korábbi éveknek megfelelően Balatonfüreden találkozhatnak majd a hajóval, ahol sétajáratokat teljesít majd, illetve a BAHART flotta többi tagjával együtt rendezvényekre is igénybe vehető lesz.

„Terveink szerint a későbbiekben folytatódnak majd a mosdók, burkolatok, farészek esztétikai, állagmegóvási munkálatai, valamint tervezzük a hajó műszaki felújítását is. Várhatóan a következő években kiépül az orrsugár kormány, sor kerül a segédgép, a tartályok, csővezetékek cseréjére és megújul majd a hajtás és kormányrendszer is” – emelte ki Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója.

A Jókait a II. világháború idején, 1945. márciusában a visszavonuló német csapatok a balatonfüredi kikötőben felrobbantották. A rákövetkező évben emelték ki a gőzüzemű hajót a Balatonból, majd 1948-ban ismét forgalomba helyezték. 1963-ban motorhajóvá építették át, 1964-ben felújították, 1980-ban pedig átkerült a Tiszára. A Vanyolai Hajózási Kft. vásárolta meg, 1998-99-ben felújították, majd 2000-ben áthajóztak vele a Dunára, de csak 2002-ben érkezett meg a Balatonra − az akkori vízállás miatt közúton. 2003-tól állt hivatalosan szolgálatba, Balatonfüreden.


Forrás: hirbalaton.hu
Fotó: Balatoni Hajózási Zrt.

Kapcsolódó

Nem lesz többé Balaton Sound Zamárdiban

Az önkormányzat megelégelte a fesztivállal kapcsolatban felmerülkő problémákat. - - Csákovics Gyula po
Elolvasom

Mutatjuk hányadik helyszín lesz a Balaton Park Circuit a 2025-ös Superbike-vb-n

A főkajári pálya az idei szezonról lecsúszott, a jövő évi szereplésével viszont komoly lehetőségek nyílhatn
Elolvasom

Tényleg sósabb a balaton, de azért pánikra semmi ok a szakértő szerint

A közelmúltban a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet egy friss kutatása állapította meg a tó sótartalmának
Elolvasom