Ismét ülést hívott össze a Balaton Fejlesztési Tanács

Turisztikai és környezetvédelmi kérdések egyaránt a terítéken lesznek majd.

Siófokon tartja a következő rendes ülését a Balaton Fejlesztési Tanács 2023. május 18-án csütörtökön, a polgármesteri hivatalban (Fő tér 1.). Az ülésen többek között szó lesz a turisztikai szezont érintő feladatokról , fontosabb eseményekről, a tó vízminőségvédelméről, a tavat érintő kormányzati feladatokról, az üdülőrégió monitoring jelentéséről, és kutatásokról – a meghívó szerint – írja a hirbalaton.hu.

Az ülést megelőzően a 3. – Előterjesztés a Balaton Kiemelt Térség 2022. évre vonatkozó monitoring jelentéséről – illetve a  10. – Előterjesztés a BFT 2022. évi fejlesztési forrásából megvalósuló társadalmi-gazdasági kutatások teljesítéséről – napirendekhez kapcsolódó részletesebb tájékoztatók, előadások 2023. május 16-án 13-16 óra között online szakmai nap keretében kerülnek bemutatásra.

A BFT ülés illetve az azt megelőző szakmai nap nyilvános, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.

A szervezők kérik, hogy az ülésen valamint az online szakmai napon való részvételi szándékot a bftkht@balatonregion.hu e-mail címen jelezzék az érdeklődők, legkésőbb 2023. május 12-én 12.00 óráig.

Napirendi pontok: 

1.) – Tájékoztató a Balaton fejlesztéséhez kapcsolódó kormányzati feladatok előrehaladásáról és a szükséges intézkedésekről (Előterjesztő: felkérés alapján az érintett minisztériumok, kormányzati szervek, Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség)

2.) – Tájékoztató a turisztikai szezont érintő feladatokról (Előterjesztők: Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt., Balatoni Turizmus Szövetség)

3.) – Előterjesztés a Balaton Kiemelt Térség 2022. évre vonatkozó monitoring jelentéséről (Előterjesztő: Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség)

4.) – Tájékoztató a Balaton vízminőség-védelmét és vízbiztonságát szolgáló feladatok végrehajtásának 2022 évi eredményeiről (Előterjesztő: Országos Vízügyi Főigazgatóság)

5.) – Előterjesztés a BFT Közbiztonsági Testület 2022. évi tevékenységről, az idegenforgalmi szezon fontosabb eseményeiről (Előterjesztő: BFT Közbiztonsági Testület elnöke)

6.) – Előterjesztés a BFT 2023. évi fejlesztési forrásának felhasználásáról (Előterjesztő: Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség)

7.) – Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács 2022. évi ellenőrzési tervének megvalósításáról és a 2023.évi ellenőrzési tervéről (Előterjesztő: Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség)

8.) – Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács 2022. évi Éves Költségvetési Beszámolójának elfogadásról (Előterjesztő: Dr. Bóka István elnök)

9.) – Előterjesztés a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. 2022. évi beszámolójának elfogadásáról (Előterjesztő: Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség)

10.) – Előterjesztés a BFT 2022. évi fejlesztési forrásából megvalósuló társadalmi-gazdasági kutatások teljesítéséről (Előterjesztő: Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség)

11.) – Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács Elnöki határozatainak elfogadásáról (Előterjesztő: Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség)



Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Enyedi Ildikó legújabb filmje premier előtt érkezik Balatonalmádiba

A premier előtti vetítést január 10-én tartják. - - - - -
Elolvasom

179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség szenteste

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztró
Elolvasom

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampányában

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát
Elolvasom