Itt vannak a pünkösdi hétvége hajós programjai

Hajózási szolgáltatások sorával illetve felújított hajóparkkal fogadja utasait a Balatoni Hajózási Zrt. a hosszú hétvégén. Az idei lesz a balatoni hajózás jubileumi 175. évfordulója, aminek keretein belül ünnepi rendezvénysorozatot indít a társaság – olvasható a BAHART közleményében a hirbalaton.hu-n

A 175. személyhajózási szezonban – az év minden napján üzemelő kompszolgáltatás mellett – a pünkösdi hétvégére már számos kikötőből indulva hajóval is felkereshetőek a Balaton leglátogatottabb települései, és több kikötőben már sétahajózásra is lehetőség van.

A Balaton két partját összekötő menetrendi személyhajó járatok a legforgalmasabb útvonalakon, így Siófok-Balatonfüred–Tihany és Fonyód-Badacsony között minden nap közlekednek. Hétvégén és pünkösd hétfőn pedig a Balatonboglár–Révfülöp, a Balatonmáriafürdő-Balatongyörök-Szigliget–Badacsony és a Balatonföldvár-Tihany útvonalakon is lehetőség lesz felszállni a fedélzetre.
A településeket összekötő járatok mellett a közkedvelt 1 órás sétahajó járatokat is igénybe tudják venni az utasok ezen a hétvégén. Siófok, Balatonfüred, Keszthely hajóállomásról májusban már minden nap, szombaton pedig Balatonboglár, Révfülöp és Balatonmáriafürdő kikötőkből is indulnak. Balatonföldváron szombaton és vasárnap is elérhető ez a program, Badacsonyban pedig a pünkösdi hosszú hétvége mindhárom napján.

A kompjáratok 40 percenként közlekednek Szántódrévből 6.40-21:20 óra között, Tihanyrévből 7:00-21:40 óra között. A kompjáratokat az aktuális forgalomhoz igazítják, és szükség szerint sűrítik.
A jubileumi év eseményeiről, aktivitásairól a www.bahart.hu oldalon és a Balatoni Hajózási Zrt. hivatalos facebook oldalán olvasható részletes információ!
A BAHART jegypénztárakban a komp- és személyhajó jegyek, illetve az ajándékkártyák a Szép kártya mindhárom alszámlájából megvásárolhatóak. A jegypénztárakban az OTP, MKB és K&H bankok SZÉP kártyáit fogadják el – olvasható a közleményben.


Kapcsolódó

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta vendégeit egy veszprémi szállásadó

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit - írja a police.hu. - - Tiltott a
Elolvasom