Jelentősen lerövidülhet az út a Bakonyból a Balatonra

Jelentősen lerövidülhet az út a Bakonyból a Balatonra

A fejlesztés tervezési fázisa már a közeljövőben beindulhat, de a kivitelezés még eltarthat pár évig.

Veszprém elkerülésével, közvetlen kapcsolat létesülhet pár éven belül a Győrtől Zircen át vezető 82-es, és a Balatonfűzfőt Veszprémmel összekötő 72-es főút – így a Balaton-part – között – olvasható a magyarepitok.hu-n.

Jelentősen lerövidíti a 8-as és 82-es utakat összekötő új útvonal a Balaton és a Bakony közötti menetidőt, amelynek tervezési munkáit hirdették meg egy friss közleményben. Veszprém külterületén a 8-as és 72-es főutak csomópontja, valamint a 82-es főút Veszprém- Gyulafirátót északi fele között, 2,5 évre tervezett tervezési feladat

  • egybefüggő, 6,5 km hosszú 2×1 sávos új főút létesítése
  • a 20-as vasútvonal és a Séd-patak feletti, különszintű műtárggyal, amelyek felszerkezeti hossza kb. 55 méter.

A tervezőknek el kell készítenie továbbá

  • a 2. számú hadiút korrekciójának megvalósításához szükséges engedélyezési és kiviteli terveket,
  • megszerezni az építéshez szükséges engedélyeket és
  • elkészíteni a kettős záradékkal ellátott kisajátítási terveket.
  • 82-es főút 6+612 km szelvényénél lévő műtárgy teljeskörű felújításának tervezése, amennyiben a vizsgálatok alapján szükséges, építési és kiviteli tervek elkészítése, az építéshez szükséges engedélyek megszerzése;
  • 8-as és 72-es főutak csomópontjában lévő műtárgy, valamint a csomópont körforgalmú alcsomópontjainak burkolatfelújítására vonatkozó kiviteli tervek elkészítése;
  • A 8-as és 72-es főutak déli alcsomópontja és a reptérre vezető bekötőút között a 72112 jelű út folytatásában kb. 1,5 km hosszú új út építési és kiviteli tervének elkészítése, az építéshez szükséges engedélyek megszerzése.



Forrás: magyarepitok.hu
Fotó: magyarepitok.hu

Kapcsolódó

Júliusban Velencén indul újra a B MY LAKE Fesztivál

2025-ben újra önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a
Elolvasom

Farsangi bringatúrát indítanak Balatonfüredről

A rendezvényre már be is telt a nevezés. - - 2024-es adatok szerint a hazai vendégforgalom csaknem 2
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kopasz-hegyi lépcső és kilátópont, Mindszentkálla

Mindszentkálla a Káli-medence megannyi apró falvainak egyike, melyek kivétel nélkül ékkövei a tájnak. A tel
Elolvasom