Jól muzsikált a szezon a horgászok számára is

Jól muzsikált a szezon a horgászok számára is

A koronavírus hatásai nem befolyásolták számottevően a balatoni horgászok aktivitását, hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. riportjából az is kiderül, hogy az átlagot még úgy is sikerült tartani, hogy sok önkormányzat korlátozta a vízhez való hozzáférés lehetőségét. A külföldi vendéghorgászok hiánya azért érezhető volt, de még így is 15%-os növekedésről számolt be a hellovidek.hu.

A horgászoknak is fontos információkkal szolgált minap a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., amely beszámolójában közzétette az eddig elért eredményeiről és a jövőbeli terveiről szóló információkat is. Bár az új, koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet miatt elmaradtak a külföldi vendégek, a belföldi horgászok nagyobb aktivitása miatt az idei statisztikák eddig a tavalyihoz hasonlóan alakultak. Sőt, a nyári időszak ezeket a számokat csak még inkább erősítette. De lássuk a számokat!

2019 (tényleges) (ezer Ft)2020 (tervezett) (ezer Ft)
Árbevétel10765571211042
Ebből horgászjegy822530944630
Eredmény9373116098

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint szintén jó hír, hogy rendkívüli halelhullás a korábbi évekhez hasonlóan, idén sem történt: a korábbi két esztendőhöz képest nagyobb számban a keszegfélék (elsősorban a dévér) elpusztult egyedeinek összegyűjtése okozott nagyobb munkát. Ezeknél a fajtáknál ebben az évben a korábbiaknál erősebb, a Lernaea-félékhez tartozó, parazitikus életmódot folytató copepodarák, a Tracheilastes maculatus általi fertőzés okozott nagyobb elhullást. A haltetem begyűjtési statisztikák így alakultak:

ÉvBusaHarcsaAngolnaPontySüllőKeszeg félékBalinGarda
20209801836215411506178547600
20197144560490040017694113470
201884021123307616929350

A szervezethez tartozó tógazdaságok közül a július végi esőzések során Varászló súlyos károkat szenvedett el. A tógazdaság több kilométernyi töltése sok helyütt erősen megrongálódott, ám gátszakadás, így katasztrófahelyzet nem következett be. A helyreállítási munkák jelenleg is folynak, a halállomány megmaradása itt kérdéses.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakembere elmondta azt is, hogy a többi tógazdaságban az előzetes termésbecslések alapján a tervezett haltermés várható, azaz a telepítési kötelezettségeink teljesítése mellett saját termésből tudják kihelyezni, elindítani 2021-ben a hozzájuk került Mórichelyi (350 hektár) és Fonyódi (130 hektár) tógazdaságokat is.

A jövőbeli tervek kapcsán elárulták azt is, hogy tervezés alatt áll balatonszárszói halastó területén egy vízi iskola létrehozása, ahol a nyári időszakban gyerekek táboroztatását és oktatását szeretnék megvalósítani. Emellett elkészült egy engedélyes terv a tihanyi, úgynevezett gödrös partszakasz rész-rekonstrukciójára, ahol a partvédő kövezés megerősítése nyomán a horgászokat le szeretnék vinni a partvédmű szintjére. A munka elvégzésére az árajánlatok bekérése van folyamatban.


Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Mit nézessünk meg az autónkon a balatoni nyaralás előtt?

Sokan már alig várják a nyarat, hiszen már meg is tervezték a balatoni kirándulást, utazást, nyaralást. A
Elolvasom

Minőségi mosdókagylók színes palettája vár a Diplon-nál!

A minőségi berendezések használata a fürdőszobában növeli az otthonunk értékét. Vegyünk egy alap példát: e
Elolvasom

Milyen színű Tondach tetőcserepet válasszak?

Ha nem tudsz eligazodni a Tondach kerámia tetőcserepek közt, segítünk néhány szemponttal. Miért jó döntés
Elolvasom