Jövőre újranyithat a népszerű siófoki fürdő

Jövőre újranyithat a népszerű siófoki fürdő

Már akár a következő évben is elkészülhetnek a medenceközpont felújítási munkálatai Siófokon.

Aláírták a felek a vállalkozói szerződést – adta hírül Siófok Önkormányzata saját honlapján. A Galerius fürdőben írta alá a fürdőfelújítás vállalkozói szerződését Kósz Ágota, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője a kivitelezői konzorciumot alkotó cégek vezetőivel. A székesfehérvári Fehérép építőipari Kft. és a budapesti Fürdőpark vízgépészeti Kft. nyerte közös ajánlattevőként a közbeszerzési eljárást és újíthatja fel a siófoki fürdőt.

Az 1,8 milliárd forintosra kalkulált, egy évre tervezett beruházásra 900 millió forintot állami turisztikai pályázaton nyert el a fürdőt üzemeltető önkormányzati Kft., a költségek másik felét pedig a Kft. és a város állja – olvasható a Magyar Építők oldalán.

Ahogyan az ünnepélyes aláíráskor elhangzott: a Balaton-parti Kft.-nek 15 napon belül kell átadni a munkaterületet a kivitelezőknek, a Galerius fürdő tehát legkésőbb augusztus 23-tól építési terület.

Nagy dilemmát okozott Siófok önkormányzatának a Galerius Fürdő felújítása. A 2006-ban megnyitott élményfürdőt 2021 júniusában kellett bezárni műszaki problémák és balesetveszély miatt, a sorsa pedig egészen 2022 év végéig kérdéses volt. Balázs János projektmenedzser szerint nem volt könnyű eljutni idáig sem. Olyan fürdőt terveztünk, hogy hosszú évekig, évtizedekig képes legyen megfelelni a követelményeknek. Erre garancia lehet a kivitelezők szakmai háttere.

Sipos Tamás, a Fehérép ügyvezető igazgatója és Hajdu István, a Fürdőpark senior managere is nyomatékosította: együttműködésük nem kényszerkonzorcium, jó néhány hasonló létesítményt építettek már meg együtt, az uszodai és az építőipari szakma közös munkájával. Hozzátették: egy, a siófoki fürdőhöz hasonló felújítás összetettebb feladat, mint egy új épület kivitelezése.

Siófokon valóban jól érzékelhetően az érdeklődés középpontjába került a fürdő jelene és jövője, s most, hogy elkezdődhet az építkezés is, ez talán még fokozódni is fog – mondta Völgyi Lajos, aki nemcsak a pénzügyi bizottságnak, hanem a Balaton-parti Kft. felügyelő bizottságának is elnöke.


Forrás: magyarepitok.hu
Fotó: galerius-furdo.hu

Kapcsolódó

58 féle karácsonyi dekorációs eszközből 56 bizonyult áramütés-veszélyesnek a NKFH vizsgálatán

A termékek túlnyomó többsége elhasalt a biztonsági kritériumok legalább egyikén. - - Kül- és beltéri
Elolvasom

A valódi fenyő a környezetbarátabb vagy a műanyag? Ezt mondja az Ökológiai Kutatóközpont

A szakértők meglepő állásponton vannak a témát illetően. - - Karácsony előtt minden évben feléled a vi
Elolvasom

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek g
Elolvasom