Júliusban jön a nyolcadik Balaton-átevezés

Júliusban jön a nyolcadik Balaton-átevezés

Július 12-én nyolcadik alkalommal rendezik meg a Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal, sárkányhajóval vagy akár gumicsónakkal is teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi nyolc kilométeres útvonalat.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Stopper Úszóházában tartott sajtótájékoztatón Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere kiemelte, hogy náluk valóban otthonra talált a Balaton-átevezés, a város befogadta, magáénak érzi az eseményt.

“Büszke vagyok arra, hogy egyre többen kötik Zamárdihoz az átevezést” – hangsúlyozta, majd hozzátette, tervezi, hogy az idén teljesíti a távot.

A Balaton-átevezés létrehozóinak az a célja, hogy közel vigyük a sportolni vágyókhoz a vízi sportot. Hiszünk benne, hogy a közel ötezer résztvevő, illetve a versenyzőkkel érkező barátok és ismerősök ismét szép élményeket szereznek az eseményen” – fejezte ki reményét Dalnoki Balázs, a névadó főszponzor Hervis Sport és Divatkereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

Megemlítette, hogy az sem lesz bajban, aki otthon felejti valamelyik sporteszközét, vagy a napszemüvegét, mert cégük a helyszínre kitelepülve segít rajtuk, vásárolni és bérelni is lehet felszerelést.

Mint mondta, a kísérőket fesztiválhangulat várja, ők a parton sportolhatnak. “A siker fokmérője a résztvevők száma, és remélem, hogy idén is nő az átevezők mezőnye” – tette hozzá.

Vida Gergely, a magyar szövetség szervezési igazgatója, a Balaton-átevezés főszervezője kiemelte, hogy idén átlépik a húszezredik befutó-érem számot. Minden átevező ugyanis úgynevezett befutó-érmet kap, ami az idén megújul és “igazán tetszetős formában” kerül a versenyzők nyakába.

Vida Gergely arról is beszélt, hogy minden évben igyekeznek megújulni.

Mivel céljuk a környezet védelme, az ökolábnyom csökkentése, ezért idén a kiemelt támogató MOL jóvoltából nem csak a hidratációt segítő ásványvizekkel járulnak hozzá az esemény sikeréhez, hanem MOHU Fesztivál REpont automatákat állítanak fel.

Az eseményre nevezni online július 9-ig lehet, de 12-én a helyszínen is fogadják a jelentkezőket.


Forrás: MTI
Fotó: balatonatevezes.hu

Kapcsolódó

A Kraftwerk ismét Veszprémben lép fel

A Veszprémfest ezúttal is grandiózus line uppal jelentkezett be jövő nyárra. - - Latin Grammy-rekorder
Elolvasom

Siófokon és Tapolcán is új tanuszodák létesülnek

A kormány újabb 14 tanuszoda építéséről döntött, ezzel tovább bővítve a helyi közösségek sportolási lehetős
Elolvasom

Arányaiban Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak az Európai Unióban

Kiemelkedő ütemben nőttek a lakásárak az idei első kilenc hónapban, és fokozódott a lakáspiaci túlértékelts
Elolvasom