Június végén kezdődik a Kapolcska tábor és kisfesztivál

Június 26. és július 3. között rendezik meg a VI. Kapolcska összművészeti kisfesztivált és tábort, amelyen kurzusok és koncertprogramok várják a fiatalokat és a családokat Kapolcson – közölte Márta István programigazgató csütörtökön az MTI-vel.

 Az ötnapos tehetségkutató- és fejlesztő táborban 11 szekcióban 160 fiatal és 50 pedagógus vesz részt. Szirtes Edina Mókus vezetésével lesz például vonós szekció, de Fonó-Kapolcska, jazz-improvizációs, mélyvonós, kézműves, fotós és kreatív írás szekciókat is szerveznek.
    

Mint a programigazgató elmondta, a nemzetközi cimbalomszekció Erdélyből, Délvidékről, Csehországból és Szlovákiából érkező fiataljai klasszikus, népzenei és jazz-tanulmányokat is folytathatnak Herencsár Viktória, a Nemzetközi Cimbalomszövetség elnökének vezetésével.
    

A Bethesda Református Gyerekkórház szekciójában pedig a már gyógyult égéssérült, krónikus beteg vagy súlyos betegségből felépült gyermekek digitális projektfeladatokon keresztül ép társaikkal együttműködve alkothatnak.
    

A július 1-jén kezdődő kisfesztivál 60 programmal és 120 előadóval várja a közönséget. Fellép mások mellett a Cimbaliband, a Silband Szlovákiából, a Talamba Ütőegyüttes, Szirtes Edina Mókus, Juhász Réka és zenekara, a Tárkány Trió, Karácsony János James, a Daniel Speer Brass, Pintér Zsolt népmesemondó, a Bocskai István Református Központ zenekara, a Készenléti Rendőrség Fúvószenekara és a Hoppál Mihály Band.
    

Márta István elmondta azt is, hogy megkezdődött az Eger-víz patakművészeti őrség 13 településen a Balaton északi partján című különleges projekt előkészítése a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros programsorozat keretében.
    

A programban – amelynek névadója a Nagyvázsonyban eredő és a  Balatonba folyó, 32 kilométer hosszú Eger-víz patak – Nagyvázsony, Pula, Öcs, Vigántpetend, Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti, Hegyesd, Diszel-Tapolca, Gyulakeszi, Kisapáti, Nemesgulács és Szigliget fogott össze.
    

A program célja, hogy minél többen megismerjék a régiót, valamint az, hogy meglapozzák a majdani Eger-víz natúrpark megvalósulását – tette hozzá.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Május elsején adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

A nagyszabású átadón egyben a majálist is ünneplik majd a fürediek. - - Ünnepélyes keretek között, máj
Elolvasom

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom