Két körözöttet is elfogtak a balatoni vízirendőrök

Újabb körözöttet fogtak, Balatonfenyves után ezúttal Zamárdiban a Balatoni Vízirendészet munkatársai. A férfit az egyenruhások őrizetbe vették.

A vízirendőrök 2021. január 22-én 13 óra körül Zamárdi területén ellenőriztek egy személygépkocsit. Megállapították, hogy a jármű utasa ellen a Debreceni Törvényszék bűncselekmény elkövetése miatt körözést rendelt el. A rendőrök a 45 éves debreceni férfit elfogták, a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították, majd a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.

Egy nappal korábban, 2021. január 21-én 11 órakor az egyenruhások Balatonfenyvesen igazoltattak egy személygépkocsit. Megállapították, hogy a jármű utasa ellen a Tiszafüredi Rendőrkapitányság bűncselekmény elkövetése miatt körözést rendelt el. A rendőrök a 20 éves férfit elfogták, a Fonyódi Rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom