Losta – A “magyar Atlantisz” nyomában

Regék és legendák mellett több hiteles történelmi forrás is említést tesz egy balatoni szigetről Tihany szomszédságában. Nem kevés fejtörést okozott a történészek számára a Losta (néhány helyen Lustak) néven említett földnyelv.

A feltételezett sziget egy római kori fürdő mellett állítólag még egy komplett halászfalu otthonául is szolgálhatott. Tihany környéki szigetekről 1024-ből származik az első feljegyzés, amelyeket a Zalavári apátságnak adományozott a király. A település nevét először 1211-ben említik. 1237-ben a tihanyiak a mongol birodalom terjeszkedésétől tartva egy korabeli, primitív duzzasztógátat hoztak létre a Sió völgyében, ami elégnek bizonyult, ahhoz, hogy a tó vízszintjét öt méterrel megemelje, ezáltal Lostát a jeges víz rejtette el a hódítók elől és az apátság is megmenekült. Ugyanezt a mutatványt a 16. században is eljátszották a török ostrom alatt, szintén sikeresen.

A Balaton vízét 1730-ra eresztették le a normális szintjére. Az egykori falu maradványai ismét kiemelkedtek. Az moszattal borított köveket vagy a hullámok, vagy az építkező kedvű emberek hordták szét és végül a sziget is iszapos enyészetté lett. 1780-ig szerepel a térképeken.
Több búvár expedíció indult már az elsüllyedt földrész nyomába, amelyek rejtélyes római kori romokról illetve azoknál modernebb, középkori eszközökről számoltak be. Annyi biztos, hogy egy mítosznál több is rejlik a tó fenekén.