Ma verssel is lehet fizetni a kávéért Veszprémben

Ma verssel is lehet fizetni a kávéért Veszprémben

Ma, azaz március 21-én ünnepeljük a Költészet Világnapját. Ezen a napon pedig akár verssel is lehet fizetni a kávéért Veszprémben.

“Ha az idén 200. születésnapját ünneplő Petőfi ma is élne, szinte biztosak vagyunk abban, hogy kerékpárral járna és gyakorta megfordulna azokban a Balaton környéki éttermekben, amelyek egész évben nyitva vannak és  finom levessel és kávéval várják a vendégeket. Ezekre a helyekre akarjuk felhívni a figyelmet egy új akcióban,  amelyben versekkel is fizethetünk a kávéért vagy  Petőfi kedvenc leveséért” – nyilatkozta lapunknak Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció munkatársa.

Aki elhozza kedvenc verse első négy sorát az  egyik veszprémi vendéglátóegységbe, akár egy cetlin is, az kap érte egy ingyen kávét. A verseket kiragasztják az étterem falára, hogy mindenki lássa: a vers több, mint egy művészeti alkotás. Gyakorta ad iránymutatást az élet dolgaiban való eligazodásban. 

A gyerekeknek külön is kedveskednek ezeken a napokon. Azok a kisiskolások, akik szüleikkel együtt kerékpárral érkeznek a veszprémi vendéglátóegységbe, azok 48 forintért vásárolhatják meg a Petőfi – menüt, amely egy levesből és egy finom süteményből áll.  Mint azt Varga László, a Supaa levesbár tulajdonosa elmondta: köztudott, hogy Petőfi kimondottan szerette a levest, egyik kedvenc étele a gulyásleves volt, amit akár reggelire is szívesen fogyasztott. A  bringás levesmenüvel az egészséges táplálkozás, a levesek fogyasztásának jótékony hatásaira is szeretnék a családok figyelmét felhívni. Ezzel párhuzamosan mozgás, a sport fontosságát is hangsúlyozzuk, amelynek egyik kiváló formája a családi kerékpározás lehet – mondta Varga László.

A veszprémi akció annak a március 15 -én lezajlott kampánynak a folytatása, amelyet Budapesten, Budaörsön, Budakeszin, Telkiben, Pátyon és Érden is megszerveztek. Ezeken a településeken egy napon át kapható volt az a sütemény, amely tetejére ehető QR-kódok kerültek. Ezek a balatoni kerékpáros utakat népszerűsítő oldalakra, mint például a Nyitott Balaton akció és BalatonBike365 oldalára vezettek. A kampány több más cukrászdában folytatódik majd. Az akcióval szervezők azt szeretnék elérni, hogy a jó idő beköszöntével minél többen üljenek nyeregbe és keressék fel a balatoni régió kirándulóhelyeit, kulináris lelőhelyeit.



Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Megkezdődhet az új mentőállomás tervezése Veszprémben

A beruházás a következő négy évben valósulhat meg. - - Százegy mentőautóval bővült az Országos Mentősz
Elolvasom

35 éve él Balatonedericsen az afrikai tejuhu matuzsálem

Az Afrikából származó Hululu, becsült életkora alapján minden bizonnyal fajának legöregebb képviselői közé
Elolvasom

Újabb világsztárokat jelentett be a Paloznaki Jazzpiknik

A Paloznaki Jazzpiknik 2026-ban tovább emeli a tétet. Érkezik a Grammy-díjas amerikai jazz énekes, dalszerz
Elolvasom