Magyarország 365 fotópályázat – Jelentkezzetek Balaton témájú képeitekkel!

Magyarország 365 fotópályázat  – Jelentkezzetek Balaton témájú képeitekkel!

Magyarország 365 címmel országos fotópályázat indul szeptembertől három kategóriában.

 

A Magyarország 365 fotópályázat célja, hogy bemutassa az ország értékeit. A pályázatot Magyarország Kormánya kezdeményezi a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Természetjáró Szövetséggel együttműködésben. A pályázatra amatőr és hivatásos fotósok is nevezhetnek.

 

Három kategóriában – táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek – várják a fotókat szeptember 3-ától október 18-ig. A programot bejelentő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a pályázók „bizonyos technikai feltételek” mellett akár mobillal is elkészíthetik pályamunkáikat.

 

 

 

Pályázni 2019. január 1. után készült képekkel lehet. Az alkotásoknak eredeti tartalmaknak kell lenniük és korábbi pályázatokon díjat nyert képek nem adhatók be. Egy pályázó maximum 25 pályaművet küldhet be, kategóriától függetlenül, amelyek egyedi fotók vagy legfeljebb 10 képből álló sorozatok lehetnek.

 

Az öttagú szakmai zsűri mindhárom kategóriában három díjat oszt ki: az első helyezett 1 millió forintot, a második 500 ezret, a harmadik pedig 300 ezer forintot kap, valamint internetes szavazás alapján minden kategóriában kiosztanak egy-egy közönségdíjat is, ezek értéke 1 millió forint.

 

A nevezés részletes feltételeiről és a pályázatról bővebben a fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalon lehet olvasni.

 

Forrás: turistamagazin.hu

Kapcsolódó

Elfogták a keszthelyi gyújtogatót

Az elkövetőt vadászok tartóztatták, fel, a rendőröknek arra hivatkozott, hogy fázott. - - A keszthelyi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom

Ismét működik az onkológia a keszthelyi kórházban

A szakrendelés május óta szünetelt. - - Ismét elérhető az onkológiai ellátás a Keszthelyi Kórházban –
Elolvasom