Magyarország első női vitorlázó világbajnokát ünnepelték Balatonfüreden

Magyarország első női vitorlázó világbajnokát ünnepelték Balatonfüreden

Magyarország első női vitorlázó világbajnokát, Érdi Máriát, valamint a Vadnai testvéreket ünnepelték pénteken Balatonfüreden.

 Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke komoly csapatérdemnek nevezte a teljesítményt a Kékszalag Portban, ahogy fogalmazott, maximális erőfeszítés nélkül nincs kiemelkedő eredmény. Berecz Zsombor olimpiai ezüstérmes, világbajnok vitorlázó, szövetségi kapitány pedig arról beszélt, hogy nagyon sok türelem, áldozat és állhatatosság kell a kiemelkedő sportteljesítményhez.
    

Szépvölgyi István, a Magyar Vitorlásakadémia vezetője elmondta, hogy a nyár folyamán több helyszínen ismertette meg a vitorlás sportot a gyermekekkel, akik leginkább a jelenlegi élsportolókról faggatták őt.
    

A beszédeket követő kerekasztal-beszélgetés során Borbély Ferenc sportvezető kérdéseire válaszolva Érdi Mária felidézte, hogy hosszú és nehéz út vezetett a felnőtt világbajnoki győzelemig.
    

A 25 éves versenyző elárulta, a vitorlázással a Tihanyi Hajós Egyletben ismerkedett meg. Mint elmondta, jelenlegi edzőjével, Enrico Strazzerával a 2023-ra kitűzött célokat sikerült elérni. Bár a hágai világbajnoki címet nem lehetett előre borítékolni, mivel sok ember van a mezőnyben, aki képes erre, de nagy esélyesként indult – tette hozzá.
     

Érdi felidézte, hogy az éremfutam előtt öten voltak esélyesek a dobogóra és már nagyon fáradt volt. Szerette volna végig megtartani a kontrollt a verseny alatt. A dán versenyző a rajt pillanatában büntetést kapott, innentől már kevesebb emberre kellett figyelnie. Elmesélése alapján, amikor végül befutott, még nem mert örülni, ám amikor a hajójával együtt a vállukra vették a sporttársak, az felejthetetlen érzés volt számára. A további terveiről szólva elmondta, hogy keményen fog dolgozni, talán még keményebben, mint eddig.
    

Vadnai Jonatán arról beszélt, hogy jövő héten már elkezdődik az alapozás, hiszen fontos időszak előtt állnak testvérével, mert kettőjük között dől majd el, ki megy jövőre a párizsi olimpiára. Szavai szerint mindent megtesz, hogy ő legyen az, aki kijut, de viccesen megjegyezte, hogy “jobb egy tesónak örülni, mint egy vadidegennek”.
    

Vadnai Benjamin felidézte, hogy bár a világbajnokságra szépen ívelt fel a teljesítménye, a hágai vb-n a rajt utáni sprintek nem sikerültek jól. Az utolsó napokon már látszott, hogy a kvótára nincs esélye, akkor próbálta a testvérét támogatni.
    

Érdi Mária az augusztusi, hágai világbajnokságon az ILCA – korábbi Laser – kategóriában szerzett aranyérmet és olimpiai kvótát, míg a Vadnai testvérek közül ugyanebben a hajóosztályban Jonatán szintén olimpiai indulási jogot vívott ki a 19. helyével, Benjamin pedig a 49. lett.

Forrás: mti.hu
Fotó: Cserta Gábor / MVSZ

Kapcsolódó

Különleges barokk mennyezet- és falképeket csodálhatnak meg a látogatók a veszprémi Érseki Palotában

Több megfejtésre váró rejtélyt is tartogattak a szakembereknek a közel 250 éves alkotások. - - Befejez
Elolvasom

Elfogták a keszthelyi gyújtogatót

Az elkövetőt vadászok tartóztatták, fel, a rendőröknek arra hivatkozott, hogy fázott. - - A keszthelyi
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Tóni bácsi kunyhója, Szentgál

Kevés annyira otthonos erdei pihenőhely van az országban, mint a Szentgál külterületén létesített Tóni bács
Elolvasom