Válogatott röplabdázót igazolt a Szent Benedek RA

A Szent Benedek RA leigazolta az MTK Budapesttől a válogatott röplabdázó Berkó Liliánát.


A balatonfüredi együttes weboldalának pénteki beszámolója kiemelte: a fehérvári nevelésű játékos személyében “motivált, lelkes és alázatos feladó érkezett” a klubhoz.
    

A 20 esztendős röplabdázó két idényt töltött az MTK-nál, amint a honlap hangsúlyozta, az elmúlt kiírásban kiválóan irányította az MTK extraligás csapatát, emellett U20-as döntőt is játszott klubjánál, amit meg is nyert és ő lett a torna legértékesebb játékosa. Két éve az év utánpótlás játékosának választották.
    

“Nagyon örülök, hogy egy ilyen erős csapatban folytathatom a versenyzést. Remélem, minél többet lehetek majd pályán, mert ez segíti a fejlődésemet”

– fogalmazott Berkó, akinek húga tavaly játszott – sérülése miatt néhány hetet – a Szent Benedek RA NB I-es csapatánál.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Ónos eső miatt adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat vasárnapra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adott ki Zala, Somogy és Baranya vármegye terü
Elolvasom

Csütörtökön bezár a NAV balatonfüredi ügyfélszolgálata

A NAV Veszprém Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága balatonfüredi ügyfélszolgálata 2023. december 14-től zár
Elolvasom

Balatoni vitorlásverseny hozta el a fair play díjat a Gyöngy Sailing Teamnek

Sportszerű cselekedetéért a Gyöngy Sailing Team, életművéért pedig Pfeffer Anna kétszeres olimpiai ezüsté
Elolvasom