Maszkos férfi tört be egy keszthelyi festékboltba

Maszkos férfi tört be egy keszthelyi festékboltba

A bűnöző mesterelme egy fa mögé próbált elbújni a rendőrök elől.

Keszthelyi üzletekbe tört be egy férfi, aki alakításáért elismerés helyett bilincset kapott a rendőröktől – írja a police.hu.

Ismeretlen személy ment be február 6-ára virradóra egy keszthelyi festékboltba. Az elkövető több százezer forintot zsákmányolt. Pár nappal később három másik üzletbe is betörtek. A biztonsági kamera rögzítette a tolvajt „munka” közben, kék maszkot viselt.

A járőrök február 18-án éjszaka figyeltek fel a személyleírásnak megfelelő gyalogosra Keszthelyen, a Pál utcában. A férfi az egyenruhásokat meglátva futásnak eredt, majd egy fa mögé bújt. Ruházatának átvizsgálásakor előkerült a zsebéből a kék maszk és egy kisebb kézilámpa. A rendőrök átnézték a menekülés helyszínét is, ahol egy feszítővasat és egy pár kesztyűt találtak a fűben.

Előállították a 33 éves helyi férfit a kapitányságra, ahol kiderült, hogy elfogása előtt ismét megpróbált betörni a festékboltba, de nem járt sikerrel. Lopás bűntett miatt hallgatták ki a nyomozók, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Spanyol sikerrel zárult a MotoGP Moto2 versenye Balatonfőkajáron

Az összetettben élen álló spanyol Manuel Gonzalez nyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíjá
Elolvasom

Nemzetközi klezmer fesztivált rendeznek Balatonfüreden

Három magyar, valamint egy-egy szlovák, cseh és izraeli zenekar részvételével rendezik meg az I. Magyarorsz
Elolvasom

Átépítik a sümegi bánya területét a villámárvizek elkerülése érdekében

Az átrendezésre a csapadék elvezetése miatt van szükség. - - Az elhagyott murvabánya területének bevon
Elolvasom