Még egész nap elérhető a mobil egészségügyi szűrővizsgálat Gyenesdiáson

Még egész nap elérhető a mobil egészségügyi szűrővizsgálat Gyenesdiáson

Mobil egészségügyi szűrésen vehetnek részt a Balaton parti települések lakói és az ott nyaralók – közölte csabrendeki sajtótájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos.

 Mint mondta, az Egészségpart elnevezésű kezdeményezés már májusban elindult, eddig öt településen tartottak szűréseket, amelyeken 837 ember vett részt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ, valamint a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság kezdeményezére tartott szűrővizsgálatok jellemzően az agyi és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések megelőzését szolgálják.
    

Közölte: az Egészségpart keretét képező Helybe visszük a szűrővizsgálatokat program ötödik éve látogat el olyan kis lélekszámú településekre, ahol a közlekedési adottságok miatt nehezen hozzáférhetők a szűrések. 2018 és 2021 között 371 településen 416 szűrési napot tartottak több mint 30 ezer páciens részvételével.
    

Müller Cecília nagyon fontosnak nevezte, hogy időben észre vegyük az egészségi állapotunkban történt változást, így az egészségben eltöltött évek számát növeljük.
    

Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője a program jelentőségéről szólva a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy minél egészségesebbek egy térség lakói, annál nagyobb annak a területnek a gazdasági vonzereje.
A térség gazdasági vonzereje pedig az egész ország javát szolgálja – húzta alá.
    

A szűrés csütörtökön Lesencetomajon, péntektől vasárnapig pedig Gyenesdiáson folytatódott.

Forrás: mti.hu
Fotó: MTI / Varga György

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Zseblámpával, különleges esti túrán fedezhetik fel a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat az érdeklődők

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján
Elolvasom

Felújítva látható Makk Károly Liliomfi című alkotása Veszprémben és Balatonfüreden

A száz éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon
Elolvasom