Még észbontóbb lett Tapolca híres halas lépcsője

Még észbontóbb lett Tapolca híres halas lépcsője

A város street art nevezetessége nemrég új köntössel lett gazdagabb – írja a travelo.hu.

A portál még szeptemberben írt arról, hogy Tapolca kedvelt Halas lépcsőjéről eltűnt a két felfestett koi ponty. A street art alkotás, amely népszerű turisztikai célpontja a városnak, azóta már megújulva várja a látogatókat. Átadták ugyanis az újrafestett lépcsőket, amelyeket ezúttal is Varjas Judit képzőművész alkotásai díszítenek, aki közösségi oldalán számolt be a hírről.

“2022 szeptemberében, 6 év után, 22 nap alatt újult meg a Tapolcai Halas Lépcső, napi 10-12 órás munkával. Az első ‘verziót’ 2016-ban 16,5 nap alatt festettem meg, mely nagyon hamar nemzetközi hírnévre tett szert.”

Ezúttal is megmaradt a halas téma: Judit 2 színes koi pontyot, tavirózsát, a Malom-tóban található hínárt, és amolyan “varjasjuditos” kacskaringós hullámokat álmodott meg a 27 lépcsőfokra. De nem csak oda, hanem az oldalfalakra és a felső járdára is került festék.

A korlátokat kötelekkel, hálóval, fa halakkal dekorálta. Több száz ecset kopott el az elmúlt hetekben, melyből egy kisebb csokor a horgony mellett található meg. A lépcső tövében egy gránit táblába vésve láthatók a főbb információk is. 

“Kérlek, vigyázzatok alkotásomra, fotózzátok, osszátok, hirdessétek a megújult Tapolcai Halas Lépcsőt!” – írja Judit a közösségi oldalán.

Az első festés óta tízezrek keresték fel a helyet, fényképek milliói készültek a város nevezetességénél, amelynek híre így a világ sok pontjára eljutott.




Forrás: travelo.hu
Fotó: Varjas Judit

Kapcsolódó

Veszprémben lesz Magyarország legnagyobb blues fesztiválja

Négy Grammy-díjas blues előadóval, közel 40 fellépő több mint 50 koncertjével, kiállításokkal, workshopokka
Elolvasom

Tovább terjeng a forralt bor illata és beúsznak a Mikulás programok is december első hetén

A karácsony előszele egyre hevesebben fújdogál a második adventi hétvégén és megjelennek a Mikulás programo
Elolvasom

Környezetvédelmi szövetség állt össze Európa tavaiért

Európa tavainak védelme érdekében kovácsolódott össze egy új szövetség, az ELLA, amely zászlajára a környez
Elolvasom