Laposa Bence visszatért a Balatoni Kör elnöki posztjára

Laposa Bence visszatért a Balatoni Kör elnöki posztjára

A balatoni vendéglátósok érdekvédelmi szervezetének korábbi elnöke mintegy másfél évig töltötte be a pozíciót.

Ismét Laposa Bence a Balatoni Kör elnöke, miután Szilágyi Lajos lemondott a posztról – tudta meg a 24.hu. Szilágyi – akinek mandátuma három évre szólt – megerősítette, hogy egészségügyi okokból döntött a lemondás mellett.

Szilágyit tavaly év elején választották meg a balatoni vendéglátósok érdekvédelmi szervezetének élére azt követően, hogy Laposa 2021 januárjában felajánlotta lemondását. Az egyesületben a turisztikai pénzek kiosztása okozott feszültséget. A balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa érdekeltségei kapták a legtöbb támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ), miközben ő a szervezet egyik tanácsadója. A borász két érdekeltségével is a legnagyobb, 71,5 millió forintos támogatást nyerte el – írja a portál.

Laposa Bence később a 24.hu-nak adott interjújában azt mondta, hogy nem érzi jogosnak a kritikákat, mert szerinte senki elől nem vették el a lehetőséget. Elismerte, hogy nagy összegről van szó, de szerinte aki ismeri őket, húszéves tevékenységüket, az látja, hogy a támogatások mire mennek el, milyen hasznosulással. A borász azzal is érvelt, hogy mindig minden forinttal el tudtak számolni, és soha nem a magánvagyon halmozása volt a céljuk.

Laposa Bence elmondta, hogy Szilágyi Lajos felkérésére vállalta el ismét a feladatot. „Lajos egyfajta iránymutatást adott, három jelöltet mondott az elnökségen belül, az egyik én voltam. A másik két jelölt nem vállalta el a megbízást” – nyilatkozta a borász-étteremtulajdonos. Laposa Bencét végül 19 igen és két tartózkodás mellett választották elnöknek a tagok.

Sem a Balatoni Kör Facebook oldalán, sem a honlapon nem tüntették fel még a változást, Laposánál rákérdeztek ennek okára is.

“Nagyjából két héttel ezelőtt választottak meg a tagok. Az elmúlt másfél hónap nagyon nehéz volt a belső és külső kommunikáció tekintetében. Szerettük volna az egyesület működőképességét is fenntartani, nem akartuk, hogy erről szóljanak a hírek. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem egy tervezett, hanem egy kényszerű változás volt” – indokolt Laposa, aki továbbra is az MTÜ tanácsadója.

A jövőbeni tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy próbálnak támogatást nyújtani az egyesület tagjainak, ősszel indítanak egy kampányt, amivel az egész évben nyitva tartó balatoni helyeket propagálják majd. A szlogen a „Ne maradj otthon” lesz, vagyis arra próbálják ösztönözni az embereket, hogy ha tehetik, akkor menjenek el és támogassák fogyasztásukkal a nem csak a főszezonban nyitva tartó helyeket.




Forrás: Mohos Márton / 24.hu
Fotó: 24.hu

Kapcsolódó

Éjjel-nappali postai ügyféltér nyílik Veszprémben

Az első ilyen tér Nyíregyházán nyílt, de a közeljövőben Veszprémben is bevezetésre kerül majd a szolgáltatá
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom