Még gyorsabban érhetünk majd a Balatonra Veszprém új elkerülőjén

Még gyorsabban érhetünk majd a Balatonra Veszprém új elkerülőjén

7,5 kilométeres szakaszon újul meg Veszprém déli elkerülője. A grandiózus építkezés során a Balatonra igyekvők által leginkább használt útvonal 2×2 sávosra bővül – számolt be a magyarepitok.blog.hu.

A Magyar Építők testvérlapjának fotósai már két alkalommal is jártak a Budapest-Székesfehérvár-Veszprém-Balaton északi part-tengely jelenleg még gyenge láncszemének számító elkerülőn, ahol látványos fotókat készítettek. Ezeknek egyike látható kiemelt képként itt is.

A Veszprémtől keletre fekvő litéri leágazás és a balatonfüredi csomópont közötti pálya munkálatairól ennyit pedig mindenképpen érdemes tudni:

  • a 8-as főút Veszprémet elkerülő szakasza a litéri csomópont és a budapesti csomópont között jelenleg is négysávos.
  • A budapesti csomópont és a balatonalmádi leágazás között viszont csak háromsávos az elkerülő.
  • Az almádi és a füredi elágazás közötti 1 km-en újra négysávos,
  • ám azután az elkerülő nyugati végét jelentő csatári csomópontig közel 6 kilométeren keresztül már csak kétsávos.

Ez most mind 2×2 sávos lesz, több új híddal és csomóponttal.



Kapcsolódó

40 éves lett a siófoki ásványmúzeum

A kiemelkedő jelentőségű gyűjteményt felvonultató múzeum június 6-án jubilált. - - A Magyarország és E
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Barátság-emlékmű, Veszprém

Veszprém szobrainak és műemlékeinek jó része szinte láthatatlanul simul bele a helyi járókelők mindennapjai
Elolvasom

Június 20-án indul a MÁV nyári főszezonának menetrendje a Balatonon

Június 20-án indul, és a MÁV elektronikus rendszereiben hamarosan elérhető lesz a nyári főszezoni balatoni
Elolvasom