Még mindig eladó a Liszkay borkúria

Még mindig eladó a Liszkay borkúria

Már 2018 év végén felröppentek a hírek, hogy Liszkay Mihály borbirtoka eladósorba került. Annak idején kereken 5 millió eurót kóstált a birtok, ami akkoriban 1,6 milliárd forintnak felelt meg. Az azóta eltelt idő sem volt elég ahhoz, hogy vevőre találjon a birtok. Azt gondolná az ember, hogy ideje változtatni ilyenkor az áron. Így is történt, de nem egészen úgy, ahogy sokan gondolják.

Ki az a Liszkay Mihály?

Liszkay Mihály 1956-ban hagyta el Magyarországot. Először Hollandiában telepedett le, ahol 24 évesen megnyitotta az első éttermét. 1975-ben Kanadába költözött ahol egy hatalmas birtokot igazgatott a Sziklás-hegységben.
Hallás után megtanult zongorázni. Előbb kiskocsmákban, aztán egyre nagyobbakban, majd egyre jobb éttermekben játszott New Yorktól, Párizsig. 1990-ben már a 150 üzletből álló Earls étteremláncnál dolgozott, aminek több ezer alkalmazottja volt. Végül a rendszerváltás után hazajött, és egy hatalmas kúrián újra vállalkozni kezdett a Balaton-felvidéken.

A Liszkay borkúria

A birtokra egy vadászat alkalmával talált rá véletlenül a 2000-s évek legelején. Akkoriban egy teljesen kiégett, felhagyott szőlőföld, és az elhanyagolt ültetvény közepén egy romos 350 éves pince volt csak.
Mihály eredetileg csak egy nyaralót szeretett volna építeni ott, de végül jelentősen túlszárnyalta a tervet és megalkotta a Balaton-felvidék és Magyarország egyik legértékesebb borászatát és szőlészetét, melyért 2017-ben a kisbirtok kategóriában megkapta a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka díjat is.
Monoszló község Veszprém megyében, a Balatonfüredi járásban a Balatontól 6 kilométerre északra található apró település. A település első írásos említése 1252-ből való és az Árpád-korban földvárral is rendelkezett, amelyet a borbirtokról is jól látható Hegyestűn építettek fel.
A monoszlói Pangyér-dűlő az ország egyik legértékesebb szőlőterülete. A borkúria a francia Chateau borászatok alapján épült. A 10 hektáros eredetileg fehér szőlőültetvényt újra telepítették, amely az első szőlőtermést 2004-ben adta és a tulajdonos azóta is kiváló minőségű, világhírű, díjnyertes vörösborokat állít elő.

Mennyi az annyi?

Az 5 millió helyett már 5,5 millió eurót kér a birtokért Liszkay Mihály, ami a jelenlegi magasabb árfolyamnak köszönhetően már cirka 2 milliárd forintnak felel meg. Ezért a vevő kap egy 1615 négyzetméteres alapterületű felújított, 3 szintes főépületet melyben 9 különlegesen berendezett szoba és 12 fürdőszoba található.
A középső szinten van még egy elegáns, nagy teraszos étterem és konyha, valamint tágas, otthonos fogadótér hatalmas kandallóval, egy iroda és 25 fő befogadására alkalmas tárgyalóterem.
A legalsó szinten Wellness részleget alakítottak ki, ami hangulatos belső medencéből és a hozzá tartozó 15 négyzetméteres szaunából és egy 3 négyzetméteres hideg merülő medencéből áll.
A kültéri hatalmas medencéből is gyönyörű kilátás nyílik a birtokra és a környező tájra. A birtok körül még egy nagy vadászterület is van. Kifejezetten alkalmas turisztikai célokra, de akár modern családi birtoknak is ideális.
Az ár kétségtelenül nagyon magas viszont ez egy unikum. A borászat, az előállított bor és maga a borbirtok is szerzett már nevet magának, ami komoly érték. Az ár tartalmazza a teljes berendezést a bor előállításához szükséges gépészetet és a borkészletet is.



Forrás: megveszlak.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bújó-lik, Ságvár

Ságvár külterületén, a Lándor-hegyen nyílik a löszben a Bújó-lik, amely tulajdonképpen inkább egy alagút. H
Elolvasom

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom