Mégsem készül el a veszprémi várlift

Mégsem készül el a veszprémi várlift

A járványhelyzet meghiúsította Veszprém nagyratörő beruházását. A lift a Deák Ferenc utcát kötötte volna össze a piarista gimnázium épületével, a polgármester szerint viszont “a pályázatban a kivitelezésre fordítható összeg nem nyújt elég fedezetet a megvalósításhoz” – olvasható a veszprem.hu-n.

A vár alatti, jelenleg elhanyagolt terület így is új életre kelhet: a régi tornatermet felújítják, “az épületet fedett, zárt és fűtött előadótérként” üzemeltetik majd, ami nemcsak kiállításokat, de más jellegű rendezvényeket, például bábszínházi előadást, könyvbemutatót is befogadhat majd.

Ugyanitt, a vár alatti területen új létesítmények is épülnek majd: gyermekfoglalkoztató, kávézó-ajándékbolt, látogatóközpont és  fogadóépület.

A tervezett létesítmények személygépjárművel történő megközelítése, a parkolás az eredeti terveknek megfelelően a Séd patak keleti oldalán meglévő parkoló bővítésével valósul meg.

Szintén túl drágának ítélték, és emiatt módosították a vár új díszkivilágításának egyes elemeit is, így egyelőre a Hősök kapuja és az érseki palota kivilágításának tervezésére és kivitelezésére korlátozzák a pályázati projektbe foglalt célokat.

A pályázati projekt keretében Veszprém önkormányzata 1,351 milliárd forint támogatást nyert el.


Kapcsolódó

Váratlanul menesztették a Balaton-felvidéki Nemzeti Park éléről az igazgatót

Az igazgató és a park dolgozói számára egyaránt derült égből villámcsapásként érkezett a hír. - - Vára
Elolvasom

Ilyen lesz idén a Rozé, Rizling és Jazz Napok

Bor, jazz, blues és funk a veszprémi Óváros téren: 10 napon át ingyenes programokkal vár a 13. Rozé, Rizlin
Elolvasom

Ezért robbant be újra a divatba a kempingezés

A méregdrága luxushotelek bár a tökéletes kikapcsolódás ígéretét hordozzák ajánlataikban, szolgáltatásaik s
Elolvasom