Megtalálták a két Balatonban eltűnt fiú holttestét

Megtalálták a két Balatonban eltűnt fiú holttestét

Ráleltek annak a két fiatalnak a holttestére, akik szombaton vesztették életüket a Balatonban – tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-t.

    Orbán Zoltán elmondta, az egyik fiatal holttestét a balatonaligai vízterületen vették észre egy csónakból. Ettől a helyszíntől nem messze a vízirendőrök megtalálták a másik fiatal holttestét is. Jelenleg tart a partra szállításuk.

    Mint arról az MTI korábban beszámolt, szombat este két fiú Balatonaliga partjaitól 300-350 méterre elmerült a vízben. Harmadik társukkal együtt indultak be úszni a Balatonba, és már kifelé tartottak egy szörfdeszkába kapaszkodva, amikor ketten elmerültek. A harmadik fiatalnak egy csónakos segített partra jutni, miután meghallotta a segélykiáltásait. A rendőrség és a vízirendészet azonnal megkezdte a kutatást az eltűnt fiatalok után szonárral.

    A szóvivő – pontosítva a korábbi adatokat a fiúkról – elmondta, hogy mindkét áldozat 17 éves volt, az egyikük bódvalenkei, a másikuk tornanádaskai.

    A fiatalok elmerülése idején nem volt érvényben viharjelzés. Idegenkezűség nem merült fel, így az ügy kivizsgálása közigazgatási hatásági eljárás keretében zajlik – közölte a szóvivő.



Forrás: MTI
Fotó: indirekt.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom

Végrehajtást indított a NAV Schadl György ellen a siófoki luxusnyaralója kapcsán

Az épületen eszközölt szabályellenes bővítéseket az eredeti állapotba kellett volna visszabontani. - -
Elolvasom

Boldog Gizella királyné két ereklyéje is a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban található

Szent István király hitvesére május 7-én, halálának évfordulóján emlékezünk. - - Május 7-én ünnepeljük
Elolvasom