Megújult Balatonmáriafürdő vasútállomása

A balatonmáriafürdői vasútállomás mintegy 215 millió forintból felújított épületének szerdai átadóján Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár kiemelte: tavaly májustól szeptemberig 2 millió vasúti utazás történt a Balaton déli partján, és tekintettel az eddig eladott mintegy 360 ezer vármegye- és országbérletre, idén nagyobb forgalomra számítanak.

Nagy hangsúlyt kell fektetni az utazás minőségének javítására, a pályák, a vasúti kocsik, az állomásépületek állagmegóvására, rekonstrukciójára – tette hozzá.

Az államtitkár a balatonmáriafürdői állomásról azt mondta: az ilyen és ehhez hasonló beruházások javítják a településképet, így különösen fontosak a turisztikailag frekventált területeken.

Galácz György a település független polgármestere arról szólt, hogy a MÁV és az önkormányzat együttműködésével nemcsak a vasútállomás, hanem annak környezete is szebb lett. Utakat újítottak fel, csapadékvíz-elvezető csatornát építettek, és egyebek mellett korszerűsítették a közvilágítást is.

Szilágyi Tibor, a MÁV fejlesztési és beruházási főigazgatója beszámolt arról, hogy a vasúttársaság saját forrásból felújított, akadálymentesített, 21. századi igényeket kielégítő máriafürdői állomásán hűtött-fűtött váróterem, modern pénztár, korszerű mosdók és zuhanyzó várja az utazóközönséget.

Felidézte, az elmúlt években a déli parton megújult a teljes pályaszakasz, az északi parton Balatonfüredig villamosították a vonalat, a fejlesztések, illetve a szolgáltatási színvonal növekedésének hatására mindkét vonalon nő az utasok száma. Hozzátette, hogy tavaly a déli partra 1,6 millióan érkeztek vonattal, számításaik szerint többen, mint autóval.

Szilágyi Tibor úgy vélte: az M7-es autópályán a nyaranta, hétvégenként tapasztalt torlódások miatt is személygépkocsi helyett érdemesebb a vasúti közlekedést igénybe venni.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Véletlenből művészetet – Idén is nagy siker volt a szóládi BAR

Egy művész számára a jól megválasztott rezidencia program akár további lökést is adhat a karrierjében, felt
Elolvasom

Megindult a lehalászás az őszi balatoni haltelepítésekhez

A folyamat és az azt követő haltelepítések még két és fél hónapig tartanak - számolt be a hirbalaton.hu. -
Elolvasom

Ámokfutót kapcsoltak se Siófokon

A férfi ignorálta a rendőrök fény és hangjelzéseit. - - A körzeti megbízottak szeptember 22-én 22 óra
Elolvasom