Nagyon komolyan védenünk kell a fecskefészkeinket

Nagyon komolyan védenünk kell a fecskefészkeinket

A magyar fecskeállomány tragikus iramban ritkul, az elmúlt 20 évben mintegy megfeleződött. A szomorú jelenség megállítása közös feladatunk és felelősségünk. A megoldás a fecskefészkek kompromisszummentes védelmében lakozik, amelyhez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az önkormányzatok segítségét kéri.

Állománycsökkenésük megállítását, megfordítását a meglévő természetes fészkek és telepek fokozott védelmével (fészekleverések hatósági bejelentésével), valamint az ezek mellé még március-áprilisban kihelyezett műfészkekkel, sárgyűjtőhelyek létesítésével, valamint a madárürüléket felfogó fecskepelenkák felszerelésével, a parti fecskék esetében pedig költőfalaik felújításával, ásóval, lapáttal függőlegesre faragásával segítheti a lakosság.

A természetvédők hétfői közleménye szerint a klímaváltozás miatt megjelenő új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok elleni védekezésben kiemelkedő szerepük van a fecskéknek: mérési adatokon alapuló becslések alapján minden fecske körülbelül 1 kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. A természetvédők felhívják a figyelmet arra, hogy Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, így legalább kétmillió kilogramm, azaz kétezer tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad évről évre a környezetünkben. A fecskeállomány drasztikus csökkenésének hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése, a klímaváltozás és a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása áll.

A közlemény szerint az MME idén a műfészkek és az ezekhez szükséges negatív sablonok elkészítését bemutató kisfilmekkel is segíti a madárbarátok felkészülését a fecskevédelmi szezonra.




Forrás: MTI
Fotó: Getty Images

Kapcsolódó

Siófokon nyit campust a Debreceni Egyetem

Az intézmény a legendás Hullám szálló egykori épületében jöhet létre. A felújítási munkálatok már meg is ke
Elolvasom

Több millió forintos kárt okoztak egy zalai erdőben védett növények elpusztításával

Természetkárosítás bűntette miatt emeltek vádat egy férfi és egy nő ellen, akik több mint négymillió fori
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Alsóörsi Ifjúsági Tábor

Ezen a héten rovatunk egy urbex különlegességet állít a reflektorfénybe. Az alsóörsi épületegyüttes virágko
Elolvasom