Nekem a Balaton food truckkal jelentkeztek Ördög Nóráék, amíg az új hely elkészül

Nekem a Balaton food truckkal jelentkeztek Ördög Nóráék, amíg az új hely elkészül

Igencsak felkavarta Nánási Pál és Ördög Nóra népszerű kisboltja az állóvizet Balatonakarattyán. A hatalmas turisztikai forgalmat generáló vállalkozást így kénytelenek voltak egy másik helyre költöztetni, ami már épülőben is van. A procedúra viszont sajnos hosszadalmasabb annál, hogy a Csücsök névre keresztelt új egység kinyithasson a szezonra, így addig egy food truckkal várják az érdeklődőket – számolt be a life.hu.


A pár közösségi oldalán jelentette be, hogy a mai napon már az új helyükön, a Csücsökben várják a látogatóikat szeretettel Balatonakarattyán. 

El kellett költöztetniük a Nekem a Balaton nevű kisboltjukat Ördög Nóráéknak, ugyanis a helyi lakók már nem bírták elviselni, a rengeteg autót és turistát. A helyzet odáig fajult, hogy tojással is megdobálták a boltot, így a házaspár úgy döntött jobb, ha máshol nyitnak ki. Maradnak Balatonakarattyán, csak egy sokkal jobban megközelíthető helyre költöznek, és bisztróként is üzemelnek majd.

Noha a szezonra szerettek volna megnyitni, ez még nem sikerült, de addig is food truck formában a mai naptól várják a vendégeket. Az örömhírt Nóri jelentette be az Instagram-oldalán.

“Mi már a csücsökben! Jöttök?” – írta a műsorvezető.






Kapcsolódó

Felújítva látható Makk Károly Liliomfi című alkotása Veszprémben és Balatonfüreden

A száz éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon
Elolvasom

Ismét algásodik a Balaton

A hétvégén ismét nagyobb mennyiségben jelent meg a jellegzetes zöld algaréteg a tó felszínén. - - Korá
Elolvasom

Mintegy 550-600 hajót várnak a balatonfüredi Kékszalag rajtra

Mintegy 550-600 hajót várnak a szervezők az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjra, amely július 10-én rajtol e
Elolvasom