Nem hinné, hogy melyik egzotikus növény hozott gyümölcsöt Siófokon

Nem hinné, hogy melyik egzotikus növény hozott gyümölcsöt Siófokon

Ezúttal a banán levelei indultak látványos növekedésnek – írja az agroinform.hu.

Úgy tűnik, hogy egyre több egzotikus növény terem hazánkban. A Balaton partján ma már nem a fenyők és a tuják hódítanak, az utóbbi időben ugyanis előtérbe kerültek a kifejezetten egzotikus növények.

A banán termesztése

A Magyarországra importált banán döntő része Ecuadorban terem, így hatalmas utat tesz meg, amíg az otthonunkba kerül. Ezt a típust zölden szüretelik, majd ezt követően hajókra pakolják és így érnek el Európába. Itthon érlelőkamrákban, etiléngázzal változtatják sárgává. Ez azonban nem teljesen tudja kiváltani a természetes érési folyamatot.

A banán egy olyan trópusi növény, aminek állandó 26-30 fokos hőmérsékletre van szüksége, tehát nem fagyálló. Havi minimum 100 mm csapadék kell neki ahhoz, hogy megfelelően tudjon fejlődni. 9-10 hónapot követően kezd el virágozni, majd maga a gyümölcs nagyjából 3 hónap alatt érik be.

Siófoki banán

Magyar Bálint siófoki lakos, aki arra vállalkozott, hogy házi körülmények között neveljen banánokat. Szeretett volna saját maga termeszteni egzotikus gyümölcsöt, a sikerességben pedig nagy szerepe van a klímaváltozásnak, ami idővel egyre rosszabb lesz. Ez azt is jelenti, hogy míg korábban alig termett nálunk egzotikus gyümölcs, ma már több fajta is túléli a téli időszakot – olvasható a portálon.


A kiemelt kép illusztráció.


Forrás: agroinform.hu
Fotó: Pixabay

Kapcsolódó

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom

Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka, óvatosságra figyelmeztet a Bakonyerdő Zrt.

Arra kérik a túrázókat, hogy, ha lehet csak 9 és 16 óra között tartózkodjanak az érintett területeken. - -
Elolvasom