Nem ismerte el bűnösségét a zalai ál-Jézus, további tárgyalások következnek

Nem ismerte el bűnösségét a zalai ál-Jézus, további tárgyalások következnek

A nem mindennapi ügy egy háromnapos tárgyalással gyűrűzik tovább.

Megjelent a bírósági előkészítő ülésen, de nem ismerte el a bűnösségét, és vallomást sem tett a zalai ál-Jézus, aki ellen csalás és kuruzslás miatt tettek feljelentést három éve, miután kiderült, hogy fiatal lányoknál próbálkozott, és miközben a puritánságot hirdette, több luxusautót is használt – olvasható a Telexen.

A teskándi ál-Jézus, gyógyító férfi képességében hívei vakon hittek, akik között jól menő vállalkozók, ügyvédek, művészek, modellek és celebek is voltak. A magát spirituális gyógyítónak kiadó férfi a puritánságot hirdette, és több ízben is utalásokat tett arra, hogy ő lehet Jézus reinkarnációja. A férfi a gyógyító alkalmakért 8-8 ezer forintot kért a csoportos, 50-60 fős szeánszokon, de voltak, akikkel külön foglalkozott.

A Zalaegerszegi Törvényszék sajtóközleménye szerint a sértettek között van egy Libanonban élő magyar származású, jómódú doktornő, akivel még 1996-ban ismerkedett meg a férfi. A nővel bizalmas viszonyba került, a nő ezért bőkezűen támogatta őt (nyaralással, drágakövekkel, ékszerekkel, cipőkkel, órákkal). 2012 tavaszán a férfi felvetette a doktornőnek, hogy fektessen be egy zalai falusi ingatlanba. A nő ekkor meghatalmazta T.M.-et, hogy a nevében intézhesse az ingatlanügyletet, és odaadott neki 6700 eurót, amiből a férfi magának vett ingatlant. Ugyanebben az évben még egyszer 40 000 eurót kért a nőtől egy titokzatos „jó célra”, amit a doktornő szintén odaadott neki, majd később aranyékszereket is kicsalt a nőtől. Volt, akitől ötmillió forintot, mástól 900 ezret csalt ki, 16 követőjének pedig összesen 414 ezer forint kárt okozott.

Mivel az előkészítő ülés nem vezetett eredményre, ezért az ügy háromnapos tárgyalással, 2023. április 19-20-21-én folytatódik – írja a portál.


Forrás: Telex
Fotó: Index

Kapcsolódó

Heteken át ömlött a szennyvíz a Balatonba Tihanynál

Az értesülések szerint a korábbi strandlezárás hátterében is ez állt. - - „Ha az elkövetkezendő hetek
Elolvasom

33 év után fogták el a paloznaki plébános belga gyilkosát

A bűntény még 1991-ben történt, a gyanúsítottat a belga hatóságokkal közreműködve fogták el. - - A Ves
Elolvasom

Évről évre sósabb a Balaton vize

A folyamat a 20. század közepén vette kezdetét. - - Az édesvizek sótartalmának növekedése (szalinizác
Elolvasom