Nem lesz könnyű tankolni a Balatonnál pár hétig

Nem lesz könnyű tankolni a Balatonnál pár hétig

A hiányzó üzemanyag mennyiség egy részét a magyar stratégiai készlet felszabadításával igyekeznek pótolni.

A lakossági tulajdonban lévő, magyar rendszámú járműveket és mezőgazdasági gépeket, valamint a taxisokat kivéve szombattól mindenki számára piaci áras tankolás. Hogy milyen problémákhoz vezethet ez, és mire lehet még számítani, arról Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője beszélt az RTL Reggeliben.

A szakértő úgy értékelte, mindenképpen kellett valamilyen megoldás, a szakmán belül ügy gondolják, a legjobb az lenne, ha teljesen kivezetnék az üzemanyag hatósági árát. 

Hozzátette: augusztusban a Mol történetének eddigi legnagyobb karbantartása kezdődik, ami két hónapon át tart, több ezren dolgoznak rajta. Az így kieső mennyiséget úgy próbálják pótolni, hogy ebben az időszakban a magyar stratégiai készletből látják el a kutakat. Ám ebből a készletből megint csak a nagyok fognak kapni, a kisebb benzinkutak nem, jegyezte meg a szakértő. 

Bujdos Eszter szerint nagyon sok kútnak ismét saját zsebből vagy hitelből kell fedeznie a bér- és rezsiköltségeket. „A következő egy-két hét kritikus lesz” – fogalmazott a szakértő, hozzátéve: 

“Ezekben a napokban a Balatonnál nagyon nehéz lesz tankolni, a turisták miatt nagy az üzemanyaghiány, sokan Veszprémbe járnak be tankolni”.



Forrás: RTL
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Zseblámpával, különleges esti túrán fedezhetik fel a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat az érdeklődők

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján
Elolvasom

Felújítva látható Makk Károly Liliomfi című alkotása Veszprémben és Balatonfüreden

A száz éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon
Elolvasom