Nem marad el a karácsonyi krisnás ételosztás

A járványügyi intézkedések sem tehettek keresztbe annak, hogy a Krisna-tudatú hívők hagyományos karácsonyi ételosztása megvalósulhasson. Az idén jubiláló, 30. ilyen megmozdulás során 6500 élelmiszercsomag jut majd el a rászorulókhoz. A balatoni falvak közül Somogyvámos, Marcali, Kéthely és Horvátkút lakosai részesülnek a programban.

Más struktúra szerint, több részletben, de idén is megrendezzük a Karácsonyi Szeretetlakomát, a Krisna-tudatú hívők hagyományos ünnepi ételosztását. Ezúttal a fő hangsúlyt a vidéki kistelepülésekre helyezik, de a fővárosban, a kerületi családsegítő szolgálatokkal együttműködve is osztanak majd ételt, illetve csomagokat. Céljuk, hogy minden rászorulónak tudjanak segíteni, elkerülve, hogy egy-egy helyen hatalmas embertömeg gyűljön össze, ahogy az a fővárosi Blaha Lujza téren évek óta megtörtént.

A Karácsonyi Szeretetlakoma évtizedeken át nem csak hogy rászorulók tízezreinek nyújtott segítséget, de a hosszú sor látványa minden évben emlékeztette az embereket, a tévénézőket és az újságok olvasóit arra, hogy van még mit tenni embertársainkért. Szeretnék felhívni a figyelmet a szegény-élelmezés fontosságára.

Az ételosztások várható menetrendje:

12.14. héten Óbuda, Zugló – egyeztetés alatt
12.19. Eger
12.21. Szomolya, Tard, Pétervására

12.22 Szihalom, Mezőszemere

12.23. Szentdomonkos, Ivád, Váraszó, Tarnalelesz

12.23-24. Somogyvámos, Marcali, Kéthely, Horvátkút
12.24-26. BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei)

12.27. Debrecen

Karácsony hetében a vidéki kistelepülésekre helyeződik a figyelem, itt ugyanis valóban akkora szükség van a segítségre, mint egy falat kenyérre, ezért is fut a vidéki ételosztó programjuk „Mint egy falat kenyér” néven. Heves és Somogy megyében összesen 15 kistelepülésen viszik majd házhoz a tartós élelmiszereket. A házhozszállítással sok olyan idős emberhez is sikerül majd eljutni, akik másképp nem jutnának támogatáshoz. A csomagokba mintegy 12 féle tartós élelmiszer és friss, különleges alapanyag kerül, de még most is folyamatosan gyűjtik az adományokat, hogy minél gazdagabb ajándékcsomaggal lepjék meg rászorulókat.

Bár a járvány fizikálisan elszigetel minket egymástól, a Krisna-hívők azt remélik, hogy lélekben viszont közelebb hozza az embereket egymáshoz. Humanitárius programjuk, amit a krízisidőszak alatt még nagyobb erőfeszítések árán végeznek, mint eddig, arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a nehézségek ellenére is fokozott szükség van arra, hogy többet adjunk magunkból a világnak, a környezetünknek, a családunknak, a rászorultaknak, mint eddig.

Az Ételt az Életért Program munkáját itt lehet segíteni:  www.eteltazeletert.hu

SMS küldésével bruttó 500 Forinttal, azaz épp egy tál étel árával segíthetik az Ételt az Életért Alapítvány tevékenységét. A 13600-as adományvonalra a 33-as kódot kell SMS-ben elküldeni.

További információk: www.krisna.hu , www.karitativ.hu



Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta vendégeit egy veszprémi szállásadó

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit - írja a police.hu. - - Tiltott a
Elolvasom

Új elektromos buszok érkezhetnek Füredre

Az elektromos járművek már akár a nyáron is üzembe állhatnak. - - Tovább folytatódik a Zöld Busz Pro
Elolvasom