Ötven éves az egykori Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság

A Bakonyerdő Zrt. fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelték szerdán a Veszprém megyei Huszárokelőpusztán.

A Bakonyerdő Zrt. a legnagyobb kapacitású faiparral rendelkező hazai erdőgazdaság, amelynek alapítása óta az ökológiai egyensúly szem előtt tartása és emellett a környezettudatos szemlélet átadása és népszerűsítése a célja – hangsúlyozta Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.

Kiemelte: a kormány országfásítási programot indított az erdők gyarapítása érdekében, amelynek részeként 470 település részesül fából, így hívják fel a figyelmet az erdő gyarapításának fontosságára.    

 Több mint 50 erdei iskolában 100 ezernél is több gyermeket fogadnak – fűzte hozzá. Kiemelt cél az ember és a környezet harmóniájának megteremtése, fenntartása, a közjóléti létesítmények további üzemeltetése és fejlesztése – mutaott rá a helyettes államtitkár.     

Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a gazdaság alapítása óta mintegy ötmillió köbméterrel nőtt az erdőben található fa mennyisége.

Jogelődjük a Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság (BEFAG) 1970. január 1-jén jött létre, 1993-ban alakult részvénytársasággá, BEFAG Rt. néven – tette hozzá.

Tájékozattása szerint 2020-as árbevételük több mint 9 milliárd forint lesz, 150 millió forint nyereséggel, tavaly is hasonlóan teljesítettek.    

 Varga László szólt arról, hogy ma már egyre költséghatékonyabb erdő-felújítási módszereket keresnek, a szakmai munka lépéseit azonban egyre inkább a klímaváltozás hatása határozza meg.     Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a közjóléti feladatok egyre szélesebb köre, mint az erdei tornapálya vagy az erdei iskolák megjelenése azt eredményezte, hogy az erdészet egykor zárt világa mára kitárult a nagyközönség számára.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Kemény riffekkel, vízparti élményekkel vár a RockBalaton

A RockBalaton fesztivál 2025-ben jelentős változásokkal jelentkezik: az esemény idén új helyszínre költözi
Elolvasom

Balatoni ingatlancsalók ölték meg az egyik strómanjukat

A rendőrök az eljárás során 24 főt hallgattak ki gyanúsítottként - adta közre a police.hu. - - A Veszp
Elolvasom

Miniévad a veszprémi Kabóca Bábszínházban – három nap, tizenegy előadás

A veszprémi Kabóca Bábszínház 2024 elején új lendületet vett: megújult arculattal, friss művészeti koncepc
Elolvasom