Pár nappal a szabadulása előtt halt meg a veszprémi börtön egyik rabja – tettlegesség történhetett

Pár nappal a szabadulása előtt halt meg a veszprémi börtön egyik rabja – tettlegesség történhetett

A férfi családja feljelentést tett az ügyben.

Az RTL Híradója szerint agyonvertek egy férfit a veszprémi börtönben. A 36 éves, háromgyermekes apának mindössze hat napja volt hátra a 30 napos letartóztatásból, amit lopás gyanúja miatt rendeltek el vele szemben – szemlézte az adást a 24.hu.

A hírműsor úgy tudja, a férfit a vasárnapi takarodó után, egy székkel verhették halálra a zárkatársai. A kórházban hunyt el, a zárójelentés szerint a halálát ödémás, többszörös agysérülés okozta.

Nyilatkozott az áldozat felesége, neki azt mondták, hogy férje egy „párnacsatában” szerzett halálos sérüléseket.

A rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított nyomozást, amelyben szakértők segítségét kérik, de „az eddigi vizsgálat nem talált bántalmazásra utaló nyomokat”.

A család feljelentést tett, mert szerintük a börtönőrök nem vigyáztak megfelelően a férfire, a büntetés-végrehajtás szerint azonban helyesen jártak el, és amint meglátták a padlón fekvő férfit, azonnal mentőt hívtak.


Forrás: 24.hu / RTL
Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Ötcsillagos strandok, családbarát különdíj és turisztikai fejlesztések Gyenesdiáson

Idén is a Balaton élvonalába kerültek Gyenesdiás strandjai. A Nyugat-Balaton családbarát üdülőfalujában tal
Elolvasom

Összefogott a déli és az északi part: augusztus 20-án a STRAND Fesztiválon lesz a Balaton legnagyobb tűzijátéka.

Idén augusztus 20-án ismét összefog három Balaton-parti település, hogy közösen kínáljon egész estés ünnepi
Elolvasom

Kiránduló nőt erőszakoltak meg egy Zirc melletti erdőben

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartózt
Elolvasom