Program indult a felelős állattartás jegyében

Program indult a felelős állattartás jegyében

Egy új pályázat keretein belül 500 millió forintos összeggel támogatja az állam a falusi önkormányzatokat a helyi kutyák chippel való ellátásában, ivartalanításában és a veszettség elleni védőoltás biztosításában.

A Magyar falu programon belül meghirdetett pályázaton egy-egy önkormányzat legfeljebb másfél millió forint támogatási összeget igényelhet.
Az elegendő felkészülési idő biztosítása érdekében a kiírásra két hónap múlva lehet benyújtani az első pályázatokat, majd a érintetteknek 30 napjuk van a beadott anyag véglegesítésére. Az utolsó benyújtási határidő július 18-a – adta közre az MTI.

Az állatvédelemről indított internetes kérdőívre több mint 262 ezer válasz érkezett, és a véleményüket elmondók kiemelt feladatként jelölték meg az ivartalanítási program kiszélesítését, a felelős állattartásra való felhívást és a civil szervezetek támogatását.

A támogatás célja, hogy az 5000 főnél kisebb állandó lakosságú településeknek segítséget nyújtson a nem kívánt állatszaporulat mérséklésére. A most meghirdetett 500 millió forintos keret 14 000 állat ivartalanítására elegendő.

A pályázat keretében az önkormányzat támogatást igényelhet, hogy segítséget nyújtson a település lakóinak kutyák és macskák állatorvos által elvégzett ivartalanítására, az állatok veszettség elleni védőoltására, valamint mikrochippel való megjelölésére.



Forrás: MTI
Fotó: Varga György / MTI

Kapcsolódó

Részegen és bedrogozva okozott balesetet egy pétfürdői férfi

Őrizetben a férfi, aki autójával egy ház kerítését is kidöntötte - írja a police.hu. - - Egy Pétfürdői
Elolvasom

Kisbolygót neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról

Három magyar vonatkozású kisbolygó kapott hivatalos nevet a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) legutóbbi d
Elolvasom

Új menhely és gyepmesteri telep létesülhet Balatonfüreden

A telephely az Aszófői út melletti Ipari parkban jönne létre. - - Új ebmenhely és gyepmesteri telep l
Elolvasom