Rengeteg hulladéktól szabadultak meg a Balaton-felvidék erdői

Hatalmas mennyiségű, mintegy 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladéktól szabadították meg a Balaton-felvidék erdőit az állami erdőgazdaságok a Tisztítsuk meg az országot! program keretein belül. A munka azonban év végéig folytatódik országszerte – nyilatkozta az MTI-nek az agrártárca.

 Közleményük szerint az akció mintaprogramja a Pilis Parkerdő Zrt. területén indult, ahol közel 200 köbméter szeméttől mentesítettek egy budapesti erdőfoltot a IX. kerületben. Az ősszel minden állami erdőgazdaság bekapcsolódott a munkába, amelynek eredményeként országszerte 1100 köbméter szeméttől szabadították meg az állami erdőket. Ennek a mennyiségnek az egyharmadát, mintegy 350 köbmétert a hulladékradaron keresztül jelentették be a lakosok, kétharmad részt pedig az erdőgazdaságok saját munkatársai derítettek fel.

Ismertették: az erdészetek tapasztalatai alapján a legtöbb esetben vegyes kommunális hulladék kerül ki az erdőterületre, de jelentős az illegálisan lerakott építési törmelék aránya is. Veszélyes hulladékot, például palát is nagyobb mennyiségben találtak, csak gumiabroncsból pedig több mint 50 köbméternyit gyűjtöttek össze. Az őszi időszakban a legtöbb hulladékot a nagyobb településeket körülvevő parkerdőkből szállították el Budapest, Pécs és Sopron környékén, de a Bakonyban és a Balaton-felvidéken is több száz köbméter szeméttől szabadították meg az erdőket.

A munka folytatódik, az ünnepek előtt újabb takarítási akcióval készülnek az erdőgazdaságok. A további szemétszedés nemcsak az ország környezeti állapotát javítja, hanem azon túl is kiemelt jelentősége van. A járvány miatt ugyanis jelentősen megnőtt az erdők látogatottsága, így a hulladékmentesítés hozzájárul, hogy tiszta és egészséges környezetben pihenhessenek az emberek. Az állami erdőgazdaságok hosszabb távon a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, ezért elkészítették azokat a terveket, amelyek alapján a megtisztított területekre a jövőben 900 kamerát és több mint 300 sorompót helyezhetnek ki, hogy megakadályozzák a hulladék újbóli lerakását az erdőkben – írta az AM.



Kapcsolódó

Május elsején adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

A nagyszabású átadón egyben a majálist is ünneplik majd a fürediek. - - Ünnepélyes keretek között, máj
Elolvasom

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom