Siófoki lány lett az első udvarhölgy a Nemzet Szépe versenyen

Siófoki lány lett az első udvarhölgy a Nemzet Szépe versenyen

Több ezer jelentkező közül választotta ki a zsűri az idei Nemzet Szépe verseny 20 legszebb lányát. Az elbírálás során az egyik fő szempont a természetesség volt, tulajdonképpen ez motiválta a 23 éves, siófoki illetőségű Milei Fannit is a részvételre.

„Néhány évvel ezelőtt egy hormonbetegség miatt felszedtem 20-25 kilót, és a közösségi médiában folyamatosan azt láttam, hogy mindenki karcsú, ehet bármit, sosem hízik. Nem az volt a célom, hogy olyan legyek, mint azok a lányok, de lecsökkent az önbizalmam. Edzeni kezdtem, és egészségesen étkeztem, rájöttem arra, hogy sokkal jobb érzés, ha az ember megdolgozik azért, ahogy kinéz, mintha elmenne egy plasztikai sebészhez. A verseny által szeretném megmutatni a fiataloknak, hogy kemény munka árán, természetes úton is bármit elérhetnek, amit csak szeretnének. Emellett idén kezdtem el olvasni a pozitivitásról és a vonzás törvényéről, és amióta hiszek ebben, sokkal jobb lett az életem” – így Fanni, akit a Nemzet Szépe magyarországi döntőjében első udvarhölgynek választottak.

A Nemzet Szépe Miss Nation Hungary tulajdonos-alapítója Felleg Tícián. A versenyzőknek, más szépségversenyekkel ellentétben, komoly feltételeknek kellett megfelelniük. Kizáró oknak számított például a tetoválás és a plasztikai beavatkozás is. Az elődöntőbe bekerült top20 lány bemutatkozó videója alapján a zsűri beválogatta a 10 legszebbet a döntőbe. A döntősökre az idei vírushelyzetben a felkészítő tábor helyett online feladatok vártak. Videókat kellett készíteniük többek közt ma is élő magyar hagyományokról, jótékonyságról, a koronavírus-helyzetről, és a természetességről. A Nemzet Szépe Szépségverseny győztese a Miss Nation világversenyen képviseli majd hazánkat, de a két udvarhölgy sem marad feladatok nélkül a következő időszakban.

„Remélem, hogy a vírushelyzet elmúltával a Nemzet Szépe korábbi udvarhölgyeihez hasonlóan több eseményen részt tudunk majd venni. Bízom benne, hogy lehetőségem lesz jótékonykodni, segíteni másokon, és a pozitív életszemléletemet is át tudom majd adni az embereknek” – nyilatkozta a Siófoki Híreknek Milei Fanni.



Kapcsolódó

Május elsején adják át a balatonfüredi Helytörténeti Gyűjteményt

A nagyszabású átadón egyben a majálist is ünneplik majd a fürediek. - - Ünnepélyes keretek között, máj
Elolvasom

MI-ben a vállalati jövő

A generatív mesterséges intelligenciát (GenAI) szervezetek és magánszemélyek már tömegesen és rendszeresen
Elolvasom

Mit nézessünk meg az autónkon a balatoni nyaralás előtt?

Sokan már alig várják a nyarat, hiszen már meg is tervezték a balatoni kirándulást, utazást, nyaralást. A
Elolvasom