A három nap során előadások, kerekasztal-beszélgetések, kulturális programok és közösségi találkozások várják az érdeklődőket a Tapolcai-medence gyöngyszemének számító Szent György-hegyen. Az érdeklődők a 10 millió Fa honlapján tájékozódhatnak a részletekről, illetve az esemény Facebook-oldalán.
A rendezvény központi kérdése: hogyan lehet új alapokra helyezni a természetvédelem társadalmi szerepét egy olyan korszakban, amikor az ökológiai válság, a klímaváltozás és a biodiverzitás csökkenése egyre sürgetőbb válaszokat követel.
A program „Régi elvek, új megoldások” mottóval olyan szakembereket és közéleti szereplőket szólít meg, akik különböző nézőpontokból keresik a természet és az ember kapcsolatának újragondolási lehetőségeit.
A beszélgetések résztvevői többek között:
A szervezők célja, hogy a természetvédelem ne csupán szakpolitikai vagy tudományos kérdésként jelenjen meg, hanem társadalmi, kulturális és közösségi ügyként is.
A RESTART egyszerre nyári együttlét és közös gondolkodás: komoly témák kerülnek terítékre nyaralás közben, régi barátok és új szövetségesek ülnek egy asztalhoz, miközben a diófák árnyékában arról beszélgethetünk, hogyan képzeljük el a természetvédelem következő évtizedét, és milyen társadalmi, kulturális és közösségi változások tehetik lehetővé a valódi megújulást.
Az esemény egyik
kiindulópontja, hogy a zöld gondolkodás nem egyszerűen egy tudományos látásmód
vagy természetvédelmi program.
Egy új civilizáció körvonalait rajzolja fel, amely szükségszerűen
megjelenik a filozófiában, az irodalomban, a zenében, a
közösségi életben és végső soron abban is, ahogyan önmagunkat és a természethez fűződő viszonyunkat értelmezzük. A kulturális programok szintén ezt a szemléletet erősítik.
Egy kis ízelítő a kulturális programkavalkádból:
A rendezvényt a 10 Millió Fa közössége szervezi, amely az elmúlt években Magyarország egyik legjelentősebb zöld civil mozgalmává vált. A szervezők szerint a természetvédelem előtt álló kihívások új gondolkodást, új együttműködéseket és új társadalmi szövetségeket igényelnek – ezt a közös újrakezdést jelképezi a RESTART.