Rick Astley ismét érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre

Rick Astley ismét érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre

Többek között a Thievery Corporation, a Dirty Loops, az Incognito és Nik West is tiszteletét teszi a következő Paloznaki Jazzpikniken.


A jövő évi Jazzpikniket Nick West amerikai funk-rock és soul énekes és basszusgitáros nyitja. Már egészen fiatalon a legnagyobbak mellett zenélt, olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Dave Stewart (Eurythmics) vagy Prince. Szólistaként az AC/DC Back in Black című albumának újraéneklése kapcsán lett ismert.

Az augusztus 3-i nyitóestén színpadra lép Rick Astley, a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb popénekese is, akinek Never Gonna Give You Up című slágerére mindenki emlékszik. A 2000-es években válogatás-albumokkal jelentkezett, az MTV Europe Music Awards-on 2008-ban minden idők legjobb előadójának választották. Ötvenedik születésnapjára megjelent albuma 2016-ban vezette a brit lemezlistát, két évre rá újabb anyaggal jelentkezett Beautiful Life címmel. 2019-ben sikeres koncertet adott a Paloznaki Jazzpikniken, ahová jövőre visszatér.

A fesztivál második napján, augusztus 4-én az elektronikus zenei szintér népszerű előadója, a Thievery Corporation játszik. A washingtoni duó története több mint két évtizede indult, zenéjükben a dub, a bossa nova, a trip hop, az acid jazz és az elektronika műfaja keveredik. 1997-es debütáló lemezük, a Sounds from the Thievery Hi-Fi az elektronikus zene egyfajta újradefiniálásaként született meg, majd tovább tíz stúdióalbumot jelentettek meg. Több mint egymillió eladott lemezeiket saját produkcióban, függetlenként dobták piacra, mégis, a mai napig meghatározó szereplői az elektronikus zenének.

A pénteki este a pop-funk-jazz fusion alapú zenét játszó svéd trió, a Dirty Loops koncertjével folytatódik. 2011-ben három fiatal zenész (Jonah Nilsson – ének, billentyűk; Henrik Linder – basszusgitár; Aron Mallergardh – dob) a Youtube-ra feltöltött sajátos Lady Gaga-feldolgozásával lett ismert, videójuk hatalmas nézettséget hozott. A kísérletnek induló, pop-funk-jazz fusion feldolgozásokon alapú sorozatuk ma már világhírű produkciónak számít, 2014 óta saját albumokat is megjelentetnek.

A zárónapon, 2023. augusztus 5-én szombaton a Jazzpikniken ad koncertet az acid-jazz egyik legfontosabb zenekara, az Incognito. A hetvenes évek brit fúziós jazz-funk világából kinőtt csapat Paul “Tubbs” Williams és Jean-Paul “Bluey” Maunick stúdióprojektjének indult. Az együttest 1979-ben alapította Tubbs és Bluey, egyik legfőbb inspirálójuk a Funkadelic volt. Az áttörés 1990 után következett, amikor Gilles Peterson kiadójához, a Talkin’ Loud-hoz szerződtek. 1991-ben Ronnie Laws Always There című dalának feldolgozásával robbantak be, egy évre rá jelent meg Don’t You Worry ’bout a Thing című daluk, amely nagy sláger lett. Az Incognito innentől ontotta a klubslágereket. Az időről időre újjáalakuló csapatban mintegy 150 muzsikus fordult meg, de a kulcsfigura továbbra is Bluey.



Forrás: MTI
Fotó: Peter Byrne / POOL / AFP

Kapcsolódó

Csípős reggelek és szélviharos napok elé nézünk

Pénteken beborul az ég, és egyre több helyen várható vegyes halmazállapotú csapadék. Főként eső, havas eső
Elolvasom

Konfettizápor és pukkanó pezsgős dugók: farsangi képek a 20. század Magyarországáról

A farsangi időszak hivatalosan vízkereszttől hamvazószerdáig tart, így most tulajdonképpen a kellős közepé
Elolvasom

Július 22-én lesz az idei Balaton-átúszás, hamarosan már nevezni is lehet

Február közepétől indul a nevezés a 41. Lidl Balaton-átúszásra, amelyre a jelenlegi forgatókönyv szerint jú
Elolvasom