Romániába költözteti egyik legfontosabb gyárát a Zalakerámia

Romániába költözteti egyik legfontosabb gyárát a Zalakerámia

A cég már tavaly is jelentős létszámleépítést eszközölt.

A Zalakerámia romhányi üzemét leszerelik, a tófeji egység augusztus óta megint nem termel – tudta meg a HVG. Működnek tehát a kormány külföldi építőanyag-gyártókat sújtó intézkedései, hiszen a Lasselsberger tulajdonában álló patinás magyar csempegyártó a tönk szélére került, talpra állás pedig nehezen képzelhető el.

A Zalakerámia elkezdte leszerelni a magyarországi termelés javát adó romhányi gyárát, a technológiát a kolozsvári üzemükbe szállítják át – értesült a portál. Az osztrák Lasselsberger tulajdonában álló cég ezzel gyakorlatilag teljesen leállította a termelést Magyarországon.

A vállalat tavaly májusban közölte, hogy csoportos létszámleépítést hajt végre a Zala megyei Tófejen található üzemében, az ott dolgozó több mint 200 ember közel 90 százalékát elbocsátották.

A teljes cikk itt érhető el.


Forrás: hvg.hu
Fotó: Zalakerámia Zrt.

Kapcsolódó

Méter feletti csuka akadt horogra a Balaton keleti medencéjében

A fogás után az állatot visszaengedték a tóba. - - 106 centiméteres csukát fogott Nagy Gábor, a B
Elolvasom

2026-ban két nagyszínpaddal ünnepli a magyar zenéket a STRAND Fesztivál

2026. augusztus 20. és 22. között új fejezet kezdődik a STRAND Fesztivál történetében: két, egymással egyen
Elolvasom

Újabb dílerhálózatot buktattak le a zalai kopók

A zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében hat drogterjesztőt azonosítottak. Elfogásukat követően
Elolvasom