Rossz szomszédság: hűvös a hangulat a Káli-medence híres pékbisztrójának udvarán

Rossz szomszédság: hűvös a hangulat a Káli-medence híres pékbisztrójának udvarán

Hamar közönségkedvenccé nőtte ki magát Kővágóörs legújabb pékbisztrója, a hangulat azonban mégsem felhőtlen az üzlet körül. A közös telek kapcsán kialakult szomszédviszály fellegei ugyanis már hatósági eljárássá is tornyosultak – írja cikkében a 24.hu.

Recseg-ropog az ember lába alatt a bazaltkavics, ahogy Kővágóörs egyik fő utcájából (a Révfülöp felé vezetőből) bekanyarodva sétálgat a helyi pékség felé. Azaz nem csak pékségről van szó, Török Andrásék helye az Andriska Pékbisztró nevet kapta pár éve, amely azóta minden Balaton-felvidékkel foglalkozó oldalon megjelent, ódákat zengenek róla. Azonban mint sok sikersztoriban, úgy ebben is akad egy árnyoldal.

Ez az árnyoldal nem más, mint sok szomszédsági viszony örök átka, a közösen használt udvar.

Sifkovits László és Sifkovitsné Felföldi Marianna az Andriska szomszédai. Azt állítják, hogy a szomszédos hely – a tulajdonosok nekik tett ígérete szerint – szimpla pékségnek indult, de végül vendéglátóhely lett. Ráadásul Sifkovitsék szerint a bontás, építés, bővítés folyamatában több szabálytalanság is történt, az apró-cseprő, számukra idegesítő dolgokon felül (mint hogy épp hova van téve a nyitvatartást jelző tábla).

Tulajdonosváltás és bontás

Az Andriskának helyt adó épület régebben is pékségként működött, Török Péter (aki nem rokona az Andriskát működtető Török Andrásnak) sütögette ott a péktermékeket hosszú évekig. Török Péter 1981-től 78/80-ad részben tulajdonolta az ingatlant a földhivatali adatok szerint, két 1/80-adnyi darab Sifkovits szüleié volt (a saját házukat amúgy 80 éve birtokolja a családjuk). 2004-ben ez az összesen 2/80-adnyi hányad is Török Péterhez került, amiért cserébe Sifkovitsék átjárási szolgalmi jogot kaptak az udvar bejárati részére, 158 négyzetméterre.

Török András és párja, Major Zsófia Márta 2019. április 29-től lettek tulajdonosként bejegyezve, azaz vették meg a pékség épületét.

Az átépítési munkálatok 2019 szeptemberében kezdődtek meg a bontással. Az önkormányzatnak dolgozó Sifkovitsék szerint velük nem sokat kommunikált az új tulajdonos, de annyit azért később elárult, hogy pékséget akar nyitni. Sifkovitsék szerint a bontás-építés nem ment zökkenőmentesen, a munkások kocsijai rendszeresen a közös bejárati útra álltak rá, néha az építési törmelék is idekerült, és mivel Sifkovitsék lánya mozgássérült, nem nagyon tudták behozni az udvarra autóval (szerintük emiatt is költözött el otthonról).

Igényes, de szabálytalan?

Mivel megbeszélni nem sikerült a vitás kérdéseket, 2020 májusában Sifkovitsék a polgármesteri hivatalhoz fordultak. A két fő gondjuk az volt, hogy Törökék az egyik melléképületet teljesen átépítették – bár azt a szomszédok is megjegyezték, hogy nagyon igényesen –, valamint az ő udvarukra néző tűzfalon ajtót nyitottak, amihez egy fém tűzlépcsőt is csatlakoztattak. A panaszt az önkormányzat a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak továbbította, ami tartott is egy szemlét júliusban.

2020. augusztus 20-án aztán megnyitott a vendéglátóhely, a problémák pedig csak sokasodtak. Sifkovitsék nehezményezték, hogy a bejáró lekavicsozásakor Törökék padkát is építettek (szerintük emiatt az alap nélküli kőházuk tövébe folyik a csapadékvíz), hogy az Andriskát hirdető táblát mindig az út közepére rakták, hogy egyáltalán vendéglátás kezdődött a helyen, az asztalokat-székeket pedig az eredetileg parkolónak kijelölt udvarra tették ki, hogy rossz helyre került az Andriska villanyóraszekrénye, hogy a biztonsági kamerák belátnak az udvarukra, hogy Sifkovitsék kutyája őrülten ugat, amikor a tűzlépcsőn pakolnak a pékbisztró dolgozói.

Mindenesetre eljárás indult a szabálytalan bővítés ügyében 2020. október 8-án, amit 15-én a pékbisztró tulajdonosainak kérésére szüneteltetni kezdtek. Sifkovitsék hiába kérték az eljárás újraindítását, mivel nem számítottak ügyfélnek az ügyben (az érintettség dacára), elutasították kérésüket. Pedig ekkor már akadtak problémák az Andriskával, több hiánypótlásnak időben nem tettek eleget. Sifkovitsék közben a helyi jegyzőhöz is fordultak, vizsgálja ki, törvényesen működik-e az üzlet.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Kafkai szövődmények

A történetet 2021. január 29-én már a Miniszterelnökségre is eljuttatták a mérges szomszédok: az Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság Építésügyi Szabályozási és Hatósági Főosztálya megsemmisítette a kormányhivatal 2020. október 16-i (az eljárás szüneteltetéséről hozott) és december 28-i (a folytatás kérelmezésének elutasítása) végzéseit. Utasította is a kormányhivatalt, hogy folytassa az eljárást, valamint jelezte, jogsértően járt el a kormányhivatal ebben az ügyben.

Kisebb levelezések után 2021. március 11-én mérföldkőhöz ért az ügy: a kormányhivatal végzése elutasította az Andriska melléképületének fennmaradására és továbbépítésére vonatkozó kérelmét. 180 napot adtak a bontásokra, valamint a melléképület rendeltetéstől eltérő használatának megszüntetésére, mindezt végrehajtás terhe mellett.

Az Andriska Pékbisztrót kötelezték, hogy a melléképület magasságát állítsa vissza, bontsa vissza a koszorút és a megemelt tetőt, szüntesse meg a fém tűzlépcsőt és a nyílászárót (ajtót) a tűzfalon.

A jegyző, Szabó Tímea is utasítást kapott, hogy vizsgálja ki kereskedelmi hatóságként az Andriska Pékbisztró működési engedélyét (amit korábban rendben talált), hiszen ha építéshatóságilag is gondok vannak egy üzlet épületével, akkor a kereskedelmi engedély se feltétlen adható ki.

Végül április 21-én indult meg a jegyzői vizsgálat, majd május 28-án válaszolt a dühös szomszédoknak. Eszerint az élelmiszer forgalmazására megkapták az engedélyt, a kereskedelmi hatósági eljárás folyamatban van, a megfelelő parkolóhelyekkel rendelkezik az Andriska. Több kérdésre jogszabállyal válaszolt a jegyző, nem azzal, hogy megfelel-e ezeknek a pékség. Sifkovitsék ekkor már abban is kételkedtek, nem mulasztottak-e az érintett ügyintézők az ügyben, ráadásul a jegyző a nyár végén ismét közölte velük, hogy nem tekinthetnek be egyes iratokba, hisz nem ügyfelek.

Innen pingpong kezdődött Sifkovitsék, a kormányhivatal és a jegyző között, előbbiék ki akarták zárni az ügyből a jegyzőt, ami végül nem történt meg. Október 12-én aztán a kormányhivatal elutasította az Andriska „bővített és kialakított péküzem és üzlet fennmaradási és továbbépítési engedély iránti kérelmét”. Ennek oka, hogy a letelt 180 nap ellenére nem bontották/építették vissza a szabálytalan épületrészeket, így még a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is megkereste a kormányhivatal a végrehajtási eljárás ügyében. Időközben a jegyző ismét elutasította, hogy Sifkovitsékat ügyfélként kezeljék az ügyben, akik szintén hiába kérték újra új jegyző bevonását.

Alaposan dokumentált ügy

Megkérdeztük a helyszínen járva Sifkovitsékat, felmerült-e, hogy eladják a házukat. A családfő szerint kaptak egy 15 millió forintos vételi ajánlatot, de a helyi ingatlanárak tekintetében ezt kevésnek ítélték. Sifkovits László nem akarja feladni és maradni akar, felesége az ügy lezárultával viszont elköltözne a faluból, akkorát csalódott. Mindenesetre nagy mennyiségű dokumentációt halmoztak fel, több tucat hivatalos papírjuk van az ügyről, ráadásul László az első kapavágás-csákánysújtás óta végigfotózta a teljes építkezést.

Ha tavaly a hatóságok jól eljárnak, akkor most nincs ügy.

– panaszkodott a családfő, aki az elmúlt két évben feleségével együtt kitanulta a hivatali nyelvezetet és folyamatokat. A viszony természetesen teljesen elmérgesedett, a pékbisztró tulajdonosai és Sifkovitsék szinte már nem is beszélnek egymással.

Sifkovitsék az olyan apró együttműködő gesztusokat is hiányolják, mint a folyton az útban lévő tábla, amit hosszas viták után egy ideje úgy teszi ki a pékbisztró, hogy Sifkovits beférjen mellette az autóval.


A teljes cikk itt olvasható.



Forrás: 24.hu
Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Kapcsolódó

Csopakon bukkantak fel a Lánchíd régi kandeláberei

Mindössze néhány méterre állnak a Balaton-parttól. - - Az alig kétezer fős Csopak a Balaton partjának
Elolvasom

Szigorú feltételek várnak a siófoki szórakozóhelyekre, ha éjjel is nyitva akarnak tartani

A helyi képviselő-testület végül hat pontban állapodott meg, amelyek az illetékes szórakozóhelyek nyitvata
Elolvasom

Még több koncerttel és megújult nagyszínpaddal vár idén a siófoki Plázs

Megérkeztek az első hírek a balatoni nyár epicentrumának számító, immár 9. évébe lépő siófoki Plázsról. I
Elolvasom