Férfi kabátok a téli időszakra

Ahogy elérkezik a hidegebb időjárás, előkerülnek a gardrób mélyéről a férfi kabátok és a dzsekik egyaránt. Itt az ideje tehát megnézni, hogy milyen darabok lapulnak a szekrényben. Ha már többéves dzsekik találhatóak csak meg a palettán, akkor itt az ideje beszerezni valamilyen újdonságot a következő hónapokra.

Az életmentő ruhadarabból szerencsére hatalmas választékból vásárolhatjuk meg azt az egyet, amely igazán beleillik a stílusunkba. Lássuk, mik közül érdemes válogatni! 

Az ideális télikabát beszerezésének alapszabályai

Van pár kritérium, ami alapján érdemes dönteni, amikor dzseki beszerzésére kerül sor. Az egyik, hogy nem árt figyelembe venni az alakunkat. Mint ahogy minden egyéb ruházati termék esetében, a kabátnál sem mindegy, hogy milyen formákkal áldott meg bennünket a sors. Amennyiben nem ez az elsődleges szempont, előfordulhat, hogy a vásárolt modell egyáltalán nem mutat majd jól rajtunk. Ezáltal nem érezzük majd magunkat túl kényelmesen és magabiztosan. Ezt megelőzve tehát érdemes megkeresni az ideális fazont és az alapján megrendelni, nem pedig a színe alapján hozni egy meglehetősen téves döntést.

A “V” alakkal rendelkezők széles és izmos vállal rendelkeznek, azonban a derekuk vékony és izmos. Ennek köszönhetően az ilyen emberek szinte bármit viselhetnek, nemcsak a fazon, hanem a színek terén egyaránt. Más vonatkozik azonban a “T” testalkatúakra, nekik a legideálisabb választás egy sötétebb színű télikabát, amin semmiféle nagyobb minta nem található meg.

Mire érdemes még figyelni a vásárlás során?

A férfi dzseki mindig legyen összhangban a stílusunkkal. Ez elsőre egyszerűnek tűnhet, azonban kicsit sem egyszerű olyan modellt találni, ami megfelel ennek a szempontnak. Akadhatnak ugyanis olyan esetek, amikor mi magunk inkább a sportos darabokat kedveljük, azonban a munkahely mást követel meg. Ilyenkor szóba jöhetnek az olyan változatok, amelyek szinte bárhol viselhetőek. Ezzel valószínűleg nem fogunk mellé, ráadásul örök kiegészítője lesz a ruhatárunknak.

A férfi kabátok választéka a téli időszakra

Egy sötétkék, hosszított változat remek választás lehet a mindennapokra. Az őszi és téli szezon nagysikerű darabja bélelt belsővel rendelkezik, aminek köszönhetően egész télen melegen tart. A levehető szőrmekapucni mellé kapunk egy egyedi szabásmintát, aminek köszönhetően biztosan kitűnhetünk még egy színes tömegből is.

Másik remek megoldás a Heavy Tools Navol21, amit tökéletesen lehet kombinálni akár a 2022-es szettekkel is. Nagy előnye a szélfogó rendszer, illetve a mérsékelt vízlepergető képessége. Ezt a modellt előszeretettel vásárolja az aktív életet élő, 25-45-ös korosztály, hiszen időtálló és modern is egyben. 

Már nem is annyira nehéz kiválasztani a megfelelő télikabátot a soron következő hidegebb hónapokra. Még közel sincs vége a télnek, így még nyugodtan beszerezhető egy minőségi darab, ami évekig hű társ lehet.

Kapcsolódó

Hogy néz ki egy jó szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás? 

Egy jó szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás épp azt tudja nyújtani számunkra, amire szükségünk van,
Elolvasom

A megfelelő karos szórófej alkalmazása a termékek szempontjából is lényeges

A folyékony tisztítószereket sok esetben úgy használjuk, hogy a törlőrongyra vagy a szivacsra öntjük, majd
Elolvasom

Segíthet az alvás minőségében a CBD olaj?

Számos területet vizsgálnak a kannabisz olajjal kapcsolatban, hiszen az endokannabinoid rendszerrel feltéte
Elolvasom