Szombaton rajtol a Generali Run Balatonfüred

Évről évre több nevezés jön be a Generali Run Balatonfüred futóversenyre, melynek szervezői idén is több ezer résztvevővel számolnak. A rajt és a verseny központja a Vitorlás téren lesz – számolt be a balatonfured.hu.

Az október 30-án, szombaton, reggel kilenc órától zajló rendezvény fókuszában a kisgyermekes családok állnak, több gyermekfutam közül lehet majd választani, sőt a versenyen először lesz babakocsis futószám is.

A nyolcadik alkalommal megtartott versenyen egyébként három hagyományos távon indulhatnak a futók, 6,5-,10,5-, és 21,1 kilométeren, a félmaratoni táv pedig váltóban is teljesíthető. A pálya érinti a Tagore sétányt, a zárt futókör teljesen biztonságos a versenyzőknek. A tavalyi versenyen nagy sikert aratott a reggeliző kert, ezért idén is lesz füredi reggeli, ezúttal meleg teával és kávéval várják itt az első ezer versenyzőt.

Az eseményen ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokat is tartanak, de lesz baba-mama sarok, továbbá a kismamák szülést követő szétnyílt hasizom vizsgálaton és tanácsadáson is részt vehetnek.

A futóverseny iránt érdeklődők találkozhatnak a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány mentőautójával is. Az alapítvány 2002. óta szervezi és végzi a beteg újszülöttek és koraszülöttek mentését. Mentőegységük saját mentőautóval, speciális szakember gárdával és felszereléssel siet a koraszülöttek megsegítésére a régióban. A Bébimentő Alapítvány korszerű műszerek, a mindennapi működést segítő eszközök vásárlásával segíti a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház koraszülött-újszülött és gyermek intenzív ellátását.

A futóverseny helyszínén a Generali, a munkatársaitól származó felajánlásoknak köszönhetően eszközadományokat ad majd át a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány részére.

További információk, nevezés itt.



Forrás: balatonfured.hu

Kapcsolódó

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta vendégeit egy veszprémi szállásadó

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit - írja a police.hu. - - Tiltott a
Elolvasom

Új elektromos buszok érkezhetnek Füredre

Az elektromos járművek már akár a nyáron is üzembe állhatnak. - - Tovább folytatódik a Zöld Busz Pro
Elolvasom