Tarr Lajos munkáiból nyílt kiállítás Siófokon a művész születésének 100. évfordulóján

Tarr Lajos munkáiból nyílt kiállítás Siófokon a művész születésének 100. évfordulóján

Kiállítás nyílt a siófoki Kálmán Imre Művelődési Központ galériájában Tarr Lajos festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából. Az művész munkái mellett a helyi művészközösség alkotásai is megtekinthetőek – írja a siofok.hu.

„Egyesületünk hat évvel ezelőtt felkarolta a helyi művészeket, és létrehozta az első közös tárlatot, ahol bemutatták tehetségüket a siófoki alkotók. Ezek a művészek azóta nagyon sokat fejlődtek” – mondta a megnyitón Gyarmati László, a Siófok-térségi Helyi Érték Egyesület elnöke. A megnyitót levélben köszöntő Kocsisné Várnagy Tünde, az önkormányzat humán bizottságának elnöke arról írt: zilált, időnként a káosz érzését keltő világunkban csodákra képes egy ilyen tárlat. Kiszakít, reményt ad és elvarázsol, oázis a békére és szépre vágyó léleknek, hely, ahol megáll az idő és megérinthet a művészet megtisztító és megnyugtató légköre.

Tarr Lajos tájképei valóban ezt az érzést keltik. A festő művészi pályája előtt dolgozott körzeti iskolaigazgatóként, járási népművelési felügyelői és rajztanári beosztásban, majd 1968-tól, Siófok várossá alakulásától a városi tanács alkalmazottjaként, nyugdíjazásáig. Alkotásaival 1962-től szerepelt kiállításokon, több rangos díjat, kitüntetést kapott. „A somogyi táj szerelmese volt, sokszor festette a Siófok és Töreki körüli erdőket, mezőket minden évszakban. Varázslatos akvarelljein megjelennek az erdő vadjai, a Balaton változó szépsége, az erdők, mezők hajnali, vagy napsütéses hangulata és a virágok színgazdagsága” – írja a városi és a megyei értéktárba is felvett festőművész munkásságáról Mizerák Beáta, a január 10-ig látogatható kiállítás főszervezője az egyesület kiadványában.

Bardócziné dr. Molnár Anita alpolgármester a megnyitón arról beszélt: Siófokon nagyon aktív az alkotó közösség, méltán lehetünk büszkék a művészekre. Völgyi Lajos képviselő, a SiópArt főszerkesztője a város kulturális folyóiratának idei negyedik számát ajánlotta a közönség figyelmébe. Ebben olvasható többek között Mizerák Beáta esszéje Tarr Lajos munkásságáról, valamint Somi Éva kritikája a „HÉ!” egyesület alkotóinak verseskötetéről.



A tárlatnyitó megtekinthető a város hivatalos turisztikai Facebook-oldalán.



Forrás: siofok.hu
Fotó: siofok.hu

Kapcsolódó

Idén is keresik a Balaton fagyiját

Immár 11. alkalommal kerül megrendezésre a Balaton Fagyija verseny. - - „A Balaton nemcsak turisztikai
Elolvasom

300 csapattal indul a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

A legtöbb tíz kilósnál nagyobb pontyot kifogó csapat busás nyereményeket zsebelhet be. - - Tizedik, ju
Elolvasom

Rejtett kamerákkal kukkolta vendégeit egy veszprémi szállásadó

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az 57 éves férfit - írja a police.hu. - - Tiltott a
Elolvasom