Több száz látogató érkezett a Folly Arborétum tobozszüretére

Több száz látogató érkezett a Folly Arborétum tobozszüretére

November 19-én idén harmadik alkalommal rendeztek tobozszüretet a Folly Arborétumban. Az esemény különlegessége, hogy a magas fákról a tobozokat speciális eszközökkel, alpintechnikával szedik le a Folly szakképzett munkatársai. A rendezvényen közel 250 látogató vett részt, sokan közülük az ország távolabbi pontjáról érkeztek a rendhagyó programra.

A tobozok szüretelése minden évben egyedülálló élmény a Follyban, hiszen az arborétum fenyői időnként több mint tízméteres magasságokba nyúlnak, ezért az ágak végén növő tobozok bizonyos esetekben csak speciális eszközökkel szüretelhetők le.

Idén részben alpintechnikával, részben kézi szürettel történt a tobozok betakarítása. A tobozszüret célja elsősorban a magfogás: az örökzöldek magjait szaporításra és eladásra egyaránt felhasználják, a nem széteső tobozok pedig akár az adventi koszorúk díszítésére vagy más kézműves alkotások dekorációjához is használhatók.

A kertlátogatók az idei évben először egy pecsétgyűjtő programon is részt vehettek. A játék során a látogatóknak a szüretbe bevont fákat kellett megtalálniuk, ahol pecsétet gyűjthettek. Az összegyűjtött pecsétekért a Folly Arborétum egy ajándék ciprusmagonccal ajándékozta meg a vendégeket. A játék nagyon népszerű volt a látogatók körében, így több, mint száz ciprusmagonc talált új tulajdonosra.

A Folly munkatársai az eseményen vezetett kerti sétán meséltek az arborétum és fáinak történetéről, emellett lehetőség nyílt a kert tobozainak, terméseinek megtekintésére, és a gyermekek is változatos programokon vehettek részt. A szüret napján a Folly ajándéktobozokkal is kedveskedett a látogatóknak, akik erdei fenyő, feketefenyő, himalájai selyemfenyő, mexikói selyemfenyő és ciprus tobozok közül választhattak. Délután, a tobozszürethez kapcsolódóan Boróka borkóstoló várta az érdeklődőket.

A tobozszürettel a téli hónapokra sem ér véget a Folly programjainak sorozata, hiszen az Arborétum egész évben várja a látogatókat színes, az összes korosztálynak kínált programpalettájával, szezonális rendezvényeivel. A Folly munkatársai folyamatosan dolgoznak a kert fejlesztésén: a növényállomány gyarapításán túl, új helyszínek és ágyások kialakításán, az útvonalak akadálymentesítésén, emellett hamarosan teljes pompájában megcsodálható a kert fényfestése és a közeljövőben várhatóan átadják az új beléptetőrendszert is.

Kapcsolódó

Megkéselte felesége két unokatestvérét egy férfi Somogyban

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas év
Elolvasom

11 tő marihuánát találtak a rendőrök egy hernyéki ház udvarán

A lenti rendőrök elfogtak egy marihuánatermesztéssel gyanúsított férfit - írja a police.hu. - - Június
Elolvasom

Augusztustól Siemens mozdonyokkal jár a balatoni InterCity

Jövő év végéig összesen 100 korszerű mozdonnyal bővül a MÁV személyszállítási flottája, ebből már 30 megér
Elolvasom